Emlékművet állítottak a legendás konzerves májkrémeknek.

Zseniális: szobrot állított a májkrémnek a Kétfarkú Kutyapárt – képek

Kevés, az elmúlt évtizedekben piacra került étel égett be annyira az emberek agyába, mint a szocializmus iskolai kirándulásain, kórházakban és laktanyákban mindig feltűnő aranydobozos sertésmájkrém, ami a rendszerváltást is túlélve nem csak itthon, de a világ minden pontján élő magyarok nemzetiségi boltjainak Túró Rudi melletti másik talpkövét jelenti.

Mindezek fényében nem meglepő, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ARTunk a STREETnek nevű projektjében – a 2018-ban a Fehérvári, 2019-ben pedig az Üllői út mentén álló FŐTÁV-kigőzölgőkön megjelent LEGO-totemoszlop után – most ennek állítottak emléket.

A Kerepesi út mentén megjelent művön egy sertés-, egy marha- és egy szárnyasmájkrém jelent meg.

“Koronás étkeink – vásárlási apokalipszis” címmel átadtunk a városnak egy újabb emlékhelyet. Ez egy sajátos irányítótorony, mely emlékeztető arra nézve, hogy a spájzban, almáriumban ezek a konzervek mindig ott legyenek, és akkor elkerülhető a világvége, jöhet az örök élet

– írták a hivatalos Facebook-oldalukon, ahol egy egész fotósorozatban örökítették meg a munkát.

Forrás: 24.hu

Kép: MKKP/Facebook

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

FLETÓ
Valaki bele fog kötni az ingyenreklám miatt... ha meg nem ingyen, akkor...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
@csak úgy...: És a foncsor egy közép, de még jobb, ha sötét narancsszinű.
Sötét, mint a fidesz rajongók.
csak úgy....
@Shikari:tibi a lópici gazsi,aki nem drogozik csak úgy néz ki,mint ha drogozna! szerencsére nem köll neki adalék,hogy gyogyi legyen, öt így hozta a gólya nekünk.
namihami
Ha választani lehet, hogy Májkrém szobrok lepjék el a városok és falvak köztereit Horthy szobor helyett, akkor jöjjön inkább a Májkrém.
Annak nem köszönhet nyomort és 600.000 doni és haláltábori halottat ez az ország, a nemzet még nagyobb üdvére.
csak úgy....
@namihami: na meg a májkrémet is többen ismerik mint horthyt..
FLETÓ
Valaki bele fog kötni az ingyenreklám miatt... ha meg nem ingyen, akkor...
vacsi
No, és a K-vagdaltnak mikor állítanak emléket? A menzai koszt kedvence volt a koliban... Nem győztük kidobálni az ablakon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.