Érzelmi hullámvasútjáról vallott a volt szépségkirálynő.

Így éli meg a terhesség utolsó időszakát Kulcsár Edina – őszintén vallott

Őszinte posztban írt követőinek arról Kulcsár Edina, hogyan éli meg, hogy második terhessége végéhez közelít.

Néhány héten belül világra jön Kulcsár Edina második gyermeke. Noha az egykori szépségkirálynő csodaként éli meg magát a várandósságot, mostanra azonban áldott állapota kezd nehézkes lenni. Edina a Facebook-oldalán azt is elárulta, férjével, Szabó Andrással, azaz Csutival nem vállalnak több babát.

"Azt hiszem, beléptem a terhes időszakba. Nem szeretem ezt a szót, mert számomra ez egy csodálatos állapot. Próbálok is megbarátkozni a gondolattal, miszerint nem lesz többé ebben részem. Csuti egyértelműen kijelentette, hogy 2 gyereknél megállunk és kész. Na de visszatérve a babavárásra, már kezd tényleg nehézkes lenni. Nem szeretek panaszkodni, nem is szoktam, de azért már vannak bajaim az alvással, a gyomorégéssel, azzal, hogy állandóan ver a víz, hamar kifulladok és társai. Arról nem is beszélve, hogy az elején azt gondoltam, hogy Medikénél nem lehet mozgalmasabb kisbabám, de tévedtem.

Már csak pár hét és megérkezik. Egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Sír: Mert mindjárt vége ennek a csodás állapotnak, illetve a jelenlegi helyzet miatt. Nevet: Mert mindjárt megérkezik a második gyermekünk, a kislányom Nina, akire annyira vágytam már"

- írta posztjában Kulcsár Edina.

Forrás: Blikk

Kép: Facebook

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.