Alig néhány hónap után szakított Várkonyi Andrea és Zsidró Tamás. Januárban derült ki, hogy a televíziós és a mesterfodrász közelebb került egymáshoz, s bár még csak rövid ideje randizgattak, az év elején máris vállalták kapcsolatukat.

Való igaz, már nem vagyunk együtt, sőt nem is beszélünk, nem tartjuk a kapcsolatot. Jól vagyok, nem viselt meg a szakítás

– erősítette meg a Blikknek a borsonline.hu által megszellőztetett szakítás tényét a Life Tv műsorvezetője, aki nemrég még nagyon beteg volt, azt hitte, a rettegett koronavírust döntötte ágynak.

Ijesztő volt, hogy mennyire rosszul voltam, de miután negatív lett a teszt, tudtam, csak idő kérdése és jobban leszek.

A Blikk úgy tudja, amikor március végén Andrea megbetegedett, már lezárta a kapcsolatát a mesterfodrásszal. Erről a pár egy közös ismerőse beszélt a lapak, ahogy arról is, mi okozhatta a románc végét.

Andi mondta ki, hogy legyen vége. Igazából már az is túl korai volt, amikor vállalták a kapcsolatot, hiszen még csak pár hete ismerkedtek komolyabban. Az pedig biztosan nem tesz jót egyik kapcsolatnak sem, ha nincs bizalom vagy az egyik fél féltékeny, Tomi pedig sokszor volt az. Ráadásul nem is illettek össze, más típusú emberek. Tomi szétszórt, gyakran elkésik mindenhonnan, míg Andi ennek a totális ellentéte

– mondta a forrás.

Megpróbálták együtt, de nem ment. Andi nem akarta húzni az időt, ő céltudatos, míg Tamás eleinte szerette volna helyrehozni a dolgokat, ám végül elfogadta a döntést

– mondta a pár ismerőse, hozzátéve, a karantén miatt külön töltött idő sem könnyítette meg, hogy esetleges nézeteltéréseiket rendezni tudják. 

Cikk- és címlapkép:  Facebook/Várkonyi Andrea hivatalos oldala

(blikk.hu)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Csak néhány menet volt benne és kész...jöhet a következő.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Pedig mekkora sírig tartó szerelemnek indult. Jót röhögtem rajta. Ez a Zsidró valamihez nagyon nem ért.
Eladott Ország
Csak néhány menet volt benne és kész...jöhet a következő.
jesz
@Eladott Ország: felpróbálta, nem jó.

amúgy az a nő, aki bochkor farkán nevelődött, edzett kell hogy legyen.
volvós
Aranyásó kivénhedt p.cha...irány a lecsó !!!
Eladott Ország
@jesz: Nem csak a répa nem stimmelt, hanem a számlaszám sem. Az ajakművelés meg ilyen korban már strapás. Nem jött össze a szívhez szóló szerelem.
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3101/31013/310139/31013961_e4710c733a014ccec4850cbefc2d19d1_wm.jpg
illusion
@Eladott Ország: A jól kereső magyar cölöpök már csak így tolják. Majd jön a következő.
Ezerrel fröcsögnek a testnedvek egy darabig. Aztán... aztán már nem. Nekik ez a szerelem.
Sekélyes - csak egy szó a sok közül.
Joker
Xar ügy ha valaki percrepontos , én utálom ha azt hiszik hadsereg az élet . Pofám leszakad .
És ha késik akkor mi van ? Már nincs miért sietni .Pénzhalmozásnak vége ! Jó reggelt emberek ! :-(((((((((((((((((((((((((
Zsopiale
Az ilyen gyönyörű pofájú és picsájú elitkedő urizáló picsák, kivétel nélkül rábasznak, mert nem fogják fel, hogy amit a természet adott, az bár érdemtelen kiváltság, de nem jár érte semmi előjog, sem jutalom, max egy jó nagy fasz legjobb esetben... XD
Eladott Ország
@Shikari: A csúti cigányt azért hoztam fel neked, mert te agyilag is egy aberrált barom vagy.
illusion
Az érzelmek fontosak.
A szerelem érzése is jó, de a fájdalom érzése tovább tart.
Csak a fájdalomra emlékezem.

www.youtube.com/watch?v=kdTzmIgRuQ0
illusion
A szexszel az a baj, hogy arra nem lehet emlékezni. (átéléssel)
Azt csinálni kell. Közben jó.
"Tavaly nyáron jót szexeltem." (Tudom mit tettél tavaly nyáron)
Milyen hülyén hangzik már!?

www.youtube.com/watch?v=rYEDA3JcQqw
pécsi
Szerencsétlen nő! Két-három havonta lepukkant öreg pasik ágyába fekszik! Mit akar a lányának bemutatni? Vagy exét/Bochkor/ akarja idegesíteni? Andi, vonulj vissza!
namihami
Tényleg jó és nem mellékesen marha fontos hír volt, hogy megtudtuk.
De úgy dajcstomisan: Ki a f@szt érdekelte? Már az is, hogy egyáltalán kavartak? A szakítás ténye pedig végképp nulla.
division
@Shikari: Hagyd, állítólag Ausztriában él, a face - en már utalt rá nem egyszer. Szerintem csak egy szimpla kis ellenzéki bérírogató, egy saját gondolata nincs, csak az idétlen karikatúrái, meg hogy minden fideszes lógni fog. A többi propaganda, más cikkek bemásolása. Amolyan robot féle, még amikor egy jó nőről írnak akkor is Orbán jut az eszébe:-)) Beteg ember.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.