Félreértett egy utasítást, majdnem baj lett belőle.

Vizsgálat indult Harrison Ford ellen: a színész mások életét veszélyeztethette

A Star Wars- és az Indiana Jones-széria legendás sztárja komoly bajba keveredett, miután rosszul hallotta egy légiirányító utasítását.

Harrison Ford hiába 77 éves, még mindig aktív, és nem csupán színészként, hanem érdekes módon pilótaként is. Már hosszú ideje élvezi a repülést, és pár nappal ezelőtt is elment egy kicsit szárnyalni, de a TMZ értesülései szerint a megnyugtató élményből végül egy elég nagy gond lett.

Éppen a kaliforniai Hawthorne repülőtéren haladt a gurulóúton, mikor a légiirányítás engedélyét kérte, és itt kezdődtek a problémák:

Harrison Ford úgy értette, hogy szabadon elindulhat, pedig valójában pont az ellenkezőjét mondták. Ráment a kifutóra, majd egyből rászóltak, hogy azonnal hagyja el azt, mivel egy repülő éppen felszállni készül.

Igaz, hogy nagyjából egy kilométerre volt tőle a gép, és mire odaért volna, már nem érinti a talajt, de mégis veszélyes volt ez a kis félrehallás, hiszen extrém esetben akár ő, és a másik gépen tartózkodó utasok is az életüket veszthették volna egy ilyen apró baki miatt.

A színész természetesen azonnal korrigált, és bocsánatot kért a kellemetlenségért. Azt mondta, hogy a zajok miatt nem hallotta tisztán az utasítást, ezért érthette úgy, hogy szabad mennie. Szerencsére végül nem lett semmi baj, de Harrison Ford ellen vizsgálatot indítottak az üggyel kapcsolatban.

Forrás: Promotions

Kép: IMDB/Disney

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zsopiale
Idióta amcsik... ha pénze és hírneve van, akkor hadd randalírozzon csak...
szép új világ
@Zsopiale: Miért, itthon másként van? (azt leszámítva, hogy egyesek esetében még vizsgálódni is tilos)
Zsopiale
@szép új világ: Igen másként... Itt a hatalomnak, azaz szarbángeci csúti bélféreg seggdugó patkánydiktátornak le kell menni legelőbb pucsítva kutyába, és benyalni a béltraktus közepéig... ez a legfőbb feltétel...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok