Kinga férjét még az orvosi rendelő előterébe sem engedik be a járvány miatt.

Lelkileg megvisel, hogy Laci nem lehet velem az orvosi rendelőben, de még az ultrahangos vizsgálatokon sem, pedig csodálatos végigkísérni a kislányunk, Lili fejlődését. Azért viszont hálás vagyok, és szerencsésnek mondhatom magunkat, hogy a kicsi első szívhangját még Laci is hallhatta. Most a terhességem felénél tartok, de a legtöbb vizsgálaton csak egyedül vehetek részt. Kezdetben az előtérig még elkísérhetett Laci, de ma már erre sincs lehetőség

– mesélte a Ripostnak Körtvélyessy Kinga.

Hozzátette ugyanakkor, hogy

minden rosszban van valami jó.

"Mielőtt megtudtam, hogy várandós vagyok, nagyok sokat dolgoztam, rengeteg emberrel találkoztam a munkám során. Tartottam attól, hogy nem lesz könnyű ebből a tempóból visszavenni és csakis az anyaságra koncentrálni. A koronavírus, illetve a karantén ezt is megoldotta, hiszen az elmúlt lassan két hónap már a lassításról és az átszellemülésről szól” – mesélte Kinga.

Nagyon reméljük, hogy szeptemberre minden megoldódik, mérséklődik a járvány és a karantént is feloldják. Amennyiben így lesz, a szülőszobán velem lehet az anyukám és Laci anyukája is. Mi nem tervezünk amolyan apás szülést, Laci kint a folyosón fog várakozni, míg megérkezik Lili. Lelkileg nagyon sokat jelentene a közelsége és legbelül tényleg abban bízom, hogy ez így is lesz

– fogalmazta meg vágyát Kinga.

A várandós kismama azt is elárulta, férje máris imádja születendő kislányát. A rapper sokszor könnyes szemmel, Istennek hálát adva alszik el. A pár nagyon reméli, hogy szeptemberre már mérséklődik a járvány és feloldják a karantént, így szerettei vele lehetnek a kórházban.

Forrás: Ripost

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
@Horizont: Szerintem teljesen normális dolog volt. Én sem az akkori sem a mai eszemmel nem lennék ott a szülésnél.
namihami
Azt nem várná el szegény asszony, hogy magát a szülést is a hites ura intézze? Ha már kiharcolja, hogy ott lehessen? Így legalább a pénz egyrésze is családon belül maradhatna.
Vannak szituációk, ahol a férfinak vagy nőnek semmi keresnivalója nincs. Gondolom, az asszonyka szeretne ott lenni a férje prosztataműtéténél is. Hiszen az is egy, a szexualitáshoz köthető műtét. Esetleg az asszonyka mandulaműtétje is lehet ""családi esemény"".
Ugyanilyen ""eseménynek"" tartom a néhányhetes ultrahang-fotót, újabban a videót is. Ezek esetében a KAP-pal (Kovács András Péter) értek egyet. Komoly fantáziafeladat a leendő gyermek vonásainak felismerése és mégis van nő, amelyik erre is képes.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.