Először reagált a Tankcsapda együttes arra, hogy a kormány gyakorlatilag személyre szabottan rájuk írt egy kormányrendeletet, kimondva, hogy csak azon a két napon szabad az országban autós koncerteket tartani, amikorra a Tankcsapda már előzőleg úgyis hirdetett két ilyet. A zenekar egy videóban reagált minderre. Sidlovics Gábor, a zenekar gitárosa a kormányrendelettel lehetővé tett két koncertről azt mondta, ők csak kitalálták az ötletet, ami a főszponzoruknak, a Molnak nagyon tetszett, és egy rahedli emberen, ügynökségen keresztül elkezdődött a szervezése. 

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, a múlt héten jelent meg egy kormányrendelet arról, hogy azon a hétvégén, de csak azon az egy hétvégén lehet autós koncerteket tartani – vagyis senki nem tarthat ilyet a Tankcsapdán kívül.

Péntek este Péter Szabó Szilvia, a korábbi Nox együttes énekesnője ezt írta ki a Facebook-oldalára:

Drága Mindenki! A következő sorokat nem vitaindítónak szánom, hanem egy kis magyarázatnak és nagyon köszönöm, ha végigolvassátok. Az elmúlt időszakban több ízben említettem, hogy meglepetéssel készülünk Nektek. Két hónappal ezelőtt megálmodtunk és kitaláltunk egy lehetséges, maximálisan biztonságos utat arra nézve, hogy a mostani helyzetben ne maradjatok koncertek nélkül, és mi is zenélhessünk végre. Több állomásos autós koncerteket szerettünk volna csinálni! Szinte már minden startra készen állt. A helyszínek, a technika a reklám, az engedélyek! Ma reggel viszont sajnos hatályba lépett egy kormányrendelet, mely előtt értetlenül állunk! Ennek a kormányrendeletnek az értelmében mi nem csinálhatjuk meg ezeket a koncerteket, és sajnos hétfőtől tiltva is lesznek az ilyen jellegű zenés rendezvények is! Szomorú szívvel reméljük, hogy ez csak valami félreértés, vagy tévedés, hiszen hetek óta dolgozunk valamin, ami biztonságos lenne a vírusra nézve, minden óvintézkedést, jogszabályt maximálisan betartva, hogy végre újra együtt lehessünk. Hirtelen lett tilos, ami eddig nem volt az! Nagyon fáj most a lelkem, de abban szeretnélek biztosítani benneteket, hogy veletek vagyok és minden idén elmaradt koncertet, szeretetet és energiát be fogunk pótolni amint lehet. A Tankcsapdának pedig őszintén kívánok nagyon jó bulit ma és holnap estére! Ölellek Benneteket! Béke és szeretet!

A Tankcsapda egy YouTube-videóban reagált a történtekre

Kedden a Tancsapda tagjai a saját csatornájukon 41 percen át beszéltek arról a rájuk szabott kormányrendeletről, ami lehetővé tette, hogy megtartsák a hétvégi autós koncertjeiket. Mivel a rendelet hatálya csak vasárnapig tartott, egy ideig megint nem lehet ilyen rendezvényeket szervezni, így más előadók nem tudtak élni ezzel a lehetőséggel. Azt ők sem tudják pontosan, hogy jutott el az ügy a kormányig, de azt mondják, ezt volt a tesztüzem, ami alapján később másoknak is engedélyezhetik, hogy fellépjen.

Itt igazából arról van szó, hogy mi kitaláljuk az ötletet, a Mol-nak mint főszponzorunknak pedig (…) nagyon tetszett ez az ötlet. Innentől kezdve egy rahedli emberen és ügynökségen keresztül elkezdődik ennek a szervezése. És valahogy, én megmondom őszintén, egyikünk sem tudja pontosan, hogy, de valahogy sikerült elintézni, hogy két napra – ahogy megtudtuk, teszt-jelleggel, hogy ki legyen próbálva, működik ez a rendezvény, beválik-e – meg tudjuk csinálni ezeket a koncerteket.

- mondta az együttes a koncert szervezéséről az eseményekre reagáló 41 perces videóban. Ebből tehát nem derült ki, melyik résztvevő milyen egyeztetéseket folytatott a kormány mely tagjaival, vagy hogy mi hangzott el ezeken a tárgyalásokon.

Sidlovics Gábor, azaz Sidi, az együttes gitárosa azt is elmondta:

a Tankcsapda három tagja „nem kapott és nem is kért” fellépti díjat a koncertekért, csak annyit kértek, hogy a stáb tagjai – akiknek a járvány miatt amúgy is alig van vagy egyáltalán nincs munkájuk – kapjanak fizetést.

Az együttes tagjai közölték:

kikérik maguknak, hogy egyes jöttment senki szarházi köcsögök azt mondják róluk, lefeküdtek a kormánynak, miközben ők csak adni akarnak a közönségnek, akár a koncerttel, akár azzal, hogy a napokban összegyűjtöttek 2 millió 250 ezer forintot a koronavírus-járvány miatt rossz helyzetbe került debreceni családoknak.

Kijelentették azt is:

soha nem voltak és soha nem is lesznek fideszesek,

"És ezt tudja róluk a debreceni jobboldali városvezetés is, de a lokálpatriotizmus miatt hajlandóak együttműködni a politikusokkal, ahogy ugyanezt tennék, ha nem debreceniek lennének, hanem más, akár baloldali vezetésű városból származnának".

Közölték azt is, hogy

ha Gyurcsány Ferenc tette volna lehetővé az autós koncert megtartását, akkor azt mondták volna, Feri bácsi, nagyon szépen köszönjük.

Így viszont Orbán Viktornak köszönik meg. Hozzátették: a pár hónappal korábbi, közönség nélküli, élőben közvetített koncertjüket „pont Kósa Lajos” fújatta le, így végül az utolsó pillanatban kellett új helyszínt keresniük hozzá.

Amit lehetett a Tankcsapdának, nem engedték a NOX énekesnőjének

Reagáltak arra is, hogy a néhai NOX együttes énekese, Péter Szabó Szilvia a Tankcsapda autós koncertjei után közölte: neki már nem engedélyeztek egy hasonló autós turnét. A videóban erről azt mondták, nagyon szurkolnak az énekesnőnek, hogy neki is összejöjjön a dolog, de hát nem csoda, hogy nem engedélyezték a turnéját, hiszen a Tankcsapda koncertjeinek dátumain kívül semmikor máskor nem lehetett ilyen koncerteket tartani, és nem is igazán értik, hogyhogy ennek ellenére turnészervezésbe fogott az énekesnő. De úgy gondolják, épp az ő koncertjeik sikere teheti majd lehetővé, hogy mások is tarthassanak autós koncerteket.

A videó nagy része viszont nem a „Lex Tankcsapdáról” szól, hanem arról, mennyire „keservesen” rosszul esik nekik a sok negatív komment és újságcikk, például a 444.hu cikkei. A portál újságírói, mivel szerintük „tudnánk nevesíteni, kinek a fullajtárjai, ki van a háttérben”, ellenük próbálják hangolni az embereket, de „az Index bizonyos oldalai és újságírói” is uszítanak ellenük, mivel a zenekar szerint a két portál baloldali, ezért aztán „a 444 és az Index kutyái” azért kapják a pénzt, mert „neki kell menniük mindennek, ami jobboldali”, ők pedig jobboldali városban élnek.

Fejes Tamás, az együttes dobosa azt mondta, akik „egy tollal” ugrasztják egymásnak az embereket és rombolnak (hogy kommentelőkről vagy újságírókról van szó pontosan, az nem egyértelmű), azok

késes gecik, a legundorítóbb emberek a földön, a legtudálékosabb kis mocskok, az pedig, ha valaki „egy kocsiban megbújva, ingyenjeggyel” élvezi az autós koncertjüket, de másnap megírják, hogy „az egész szar volt”, az szerinte „köpedelem, szánalom”.

Forrás: Index, 444

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yeromos
Szépen bővül a fidesz csalogányainak sora.
Van az a pénz...
Zsopiale
Szánalmas ez az izzadtságszagú erőlködés. Egyszerűbb és korrektebb lett volna azt mondani, szarban vagyunk a járvány időszak miatt kiesett bevételeink miatt, ezért most már bárkitől elfogadunk támogatást, még az ördögtől is. Ez az egy mondat bőven elég lett volna... Álszent megélhetési ripacsok...
Zsopiale
Szánalmas ez az izzadtságszagú erőlködés. Egyszerűbb és korrektebb lett volna azt mondani, szarban vagyunk a járvány időszak miatt kiesett bevételeink miatt, ezért most már bárkitől elfogadunk támogatást, még az ördögtől is. Ez az egy mondat bőven elég lett volna... Álszent megélhetési ripacsok...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. July 16., 07:04
Videó: lavina söpört végig Budapesten
Szórakozás - 2020. July 16., 06:31
Weisz Fanni és férje bejelentették, hogy szakítottak