Szerencsére sikeres volt a műtét.

Komoly műtéten esett át Gáspár Bea – így viselte Győzike felesége kálváriáját

Drámai döntésre szánta el magát Gáspár Bea, akinek napról napra romlott az állapota, ezért orvosa tanácsára kés alá feküdt, hogy egy gyomorszűkítő műtéten essen át.

Bea asszonyt évek óta állandó rosszullétek gyötörték, 30 kilót hízott rövid idő alatt. A végkimerülés határán volt, ugyanis komoly betegségek alakultak ki nála. A kétgyermekes édesanya a hot! magazinnak elmondta, 2017-ben pajzsmirigy- alulműködést diagnosztizáltak nála, emiatt cukorbeteg is lett. Három év alatt 91 kilóra hízott, ami a lelkének sem tett jót. És bár gyógyszeres kezeléseket kapott, a hormonháztartása így sem akart helyrejönni.

Az utóbbi hetekben annyira drámai lett már a helyzet, hogy az orvosa úgy vélte, ha nem műtik meg, azzal az életét kockáztatja.

„Én viszont szeretném megérni Evelin esküvőjét és Virág ballagását is, ezért bármire hajlandó vagyok a gyógyulás érdekében”

– mondta a lapnak Bea.

Ezért úgy döntött, gyomorszűkítő műtétet vállal! Az orvosi beavatkozást a szolnoki kórházban végezték el. A műtét előtt Bea azt mondta, nem magától a műtéttől fél, hanem a következményektől.

Győző, aki az utolsó pillanatokig fogta a kezét, felidézte a pillanatot, amikor a felesége a műtőasztalra feküdt:

Zokogva arra kért, ha bármi történne vele, vigyázzak a gyerekekre

– mondta Győző.

A műtét jól sikerült, az orvosa szerint hamarosan megindul a súlycsökkenés, ezáltal pedig a betegségei is megoldódhatnak.

Forrás: Hot/Blikk

Kép: RTL

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
legott
Büdös cigány.
A kutyát nem érdekli, hogy mi történik egy büdös cigánnyal.
Élsz-halsz?
A kutyát nem érdekli!

Nemsokára kezdődik a háború...

Imádom a háborút - a háború éltet!
Háborúra neveltek - a gecik.
Ha háborút akartok, megkapjátok.

Nem démonok, hanem kibaszott angyalok basszák szét a te elképzelt kibaszott szép világodat, te geci.
Háborút akarsz?
Megkapod - mint üveggolyót !!!
A démonok?
Kistáskák - a valódi pusztításhoz mérten!

És még azt sem tudod, hogy az anyád nem az anyád.
Neked nincs anyád, te gyík geci.
Az anyád egy senki, te meg egy fattyú vagy.
Sátán mozgatja a szálakat.
Kemény, mi?
Én is így gondolom.

Sátán? Nos ő, valaki.
legott
Nem értetted a levezetést?
Én is Így gondoltam.
Kevés vagy... egy senki vagy !!!
Nessy
@Borsodi: Ahogy leírja, ebben az esetben valóban "életmentő" a fogyás.
Az ilyen rövid időn belül ennyi súlygyarapodás nem a helytelen táplálkozás miatt van. Itt tényleg sokat segíthet a műtét.
simmering73
Alulműködő pajzsmirigynél nem alkalmaznak gyomorszűkítést. Ez endokrin betegség. Semmit sem használ. Miért kell hazudni?
DURBINOS
bejajasszony zabált, ezért hízott 30 kilót? góspórbeja megszűkittette a gyomrát? jejeje
legott
És utánam a vízözön... Ja nem, a sok beteg szexhirdetés (és hány lány van köztük elrabolva, és kiskorú, és bedrogozva? te geci, ha mindenki jó lenne, a striciknek semmi esélyük nem lenne, de túl nagy a kereslet - igaz, te kopaszodó szemüveges örökké izzadó túlsúlyos pörsenéses? )
Akkor tegyünk tisztába végre téged...

Nem fogsz örökké szenvedni a pokolban, csak addig fog égni a lelked Isten által benned, amíg meg nem érted, hogy el fogsz pusztulni örökre - és a világ boldogan megy tovább nélküled. Nélküled (vágod geci fideszes-shit-album?)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.