A showman egymilliárd forintnál is több készpénzt vett fel két olyan cég számlájáról, amelyhez papíron semmi köze nem volt.

Milliárdos adócsalás: Hajdú Péter első rendű vádlott akár tíz év börtönt is kaphat, ha elítélik

Két héttel ezelőtt a sajtó arról számolt be, hogy vádemelés történt Hajdú Péter producer-műsorvezető korábbi cégénél.

Azóta a Magyar Hang birtokába kerültek az üggyel kapcsolatos különböző iratok, köztük a vádirat egy része, amely alapján ma már kijelenthető: június 4-én a Fővárosi Főügyészség Hajdú és két társa ellen emelt vádat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt.

2016-ban a NAV egyik ellenőrzési főosztálya adóellenőrzést indított Hajdú műsorgyártó cégénél, két évet, 2014-et és 2015-öt vizsgálva. Az adóhatóságnak gyanús lett ugyanis két kft., amely a Hajdú-cégnek állított ki számlákat – írja a Magyar Hang

A Media1 csütörtökön este felhívta Hajdú Pétert, mivel úgy hallották: Összezárva Hajdú Péterrel címmel tervez reality-t a Mészáros Lőrinc feleségéhez tartozó Media Vivantis Zrt. portfóliójába tartozó Life TV-n, és ha már vonalban voltak, rákérdeztek az adócsalási ügyre is.

Hajdú Péter azonban mindkét kérdésre, a szakmai és a büntetőügyi témára is azt mondta, ezek kapcsán a Media Vivantis Zrt. sajtóosztályát keresse a médiaügyi szakportál. Ott azonban egyelőre visszahívást ígértek. 

A Propeller értesülései szerint ha Hajdút csak a költségvetési csalás minősített esete miatt találja bűnösnek a bíróság, akkor akár 10 év börtönt is kaphat.

Cikk- és címlapkép: Youtube

100 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Nagyon csodálkoznék, ha nem úszná meg.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
Ez iltyen amikor soha semmi nem elég...
Aki Én
Nagyon csodálkoznék, ha nem úszná meg.
szegfue
Tudja valaki, hogy lehetséges 1 perc alatt 60 cikkhez "hozzászólásként" beküldeni ezeket a szexhirdetéseket?!
volvós
@szegfue: ...fidesz hirdetések !!!
volvós
Azért a petikekislánynak egy ajándék lenne 10 év sitt, a buzik nagy örömére a jól bejáratott anál-orál köcsögöt hetente másik cellába beküldeni...Ennek a buzinak egy 10 éves " nyaralás " lenne
Mrfingusz
Itt van az a ( ha )mert fidesz féreg és seggnyaló így már nem kell fosnia
Jozefina
Hogyan vehetett fel olyan cégektől pénzt, amelyekhez semmi köze??!!! Lehet, hogy nem tejelt le belőle eleget???!! Mellesleg nem bánnám, ha eltűnne a hírekből és a képernyőről is!!!
Shikari
Vizsgálják csak ki és kerüljön börtönbe, ha bűnös!
SystemError
@szegfue: Nem valós felhasználó. Autómatikusn küldi egy szerver.
SystemError
Nyilván, azért van most abban a segglyukban, ahová ment dolgozni, hátha nem hagyják az úr szélén...
szegfue
@SystemError: Kösz.! Ugy látszik, hogy az én agyamba ez már nem fér bele, vagyis eszembe sem jutott...
rokker33
@Aki Én: Pedig megfogja úszni! Fideszes seggnyaló majd kap felfüggesztett börtönt meg vissza kell fizetnie az ellopott pénzt! Ott van a Gáspár família! Majdnem mindegyik tagja adócsaló hazug patkány és évtizedek óta nem kerül rácsok mögé!! Van az a pénz és ismerettség hogy eltusolják az ügyet!!
3dwhite
De jól tette miért nem többet sikkasztott?
nezelodo
@3dwhite: Igazad van már a lázár is megmondta, mindenki annyit ér amennyije van. Ha még többet lopott volna semmi zaj nem lenne körülötte. Annyi esze volt azért, hogy nem egy tyúkot lopott, mert már akkor elvitték volna talpig vasban.
SystemError
@szegfue: Ha megnézed a szöveget, akkor az is fordított szöveg.. Mármint sok helyen fel lehet fedezni, hogy eleve egy más nyelvről fordított szöveg
görbetükör
Majd amolyan jó keresztény módra jól megbánja és kap két ejnyét. De azt is felfüggesztve. :(
jesz
@Aki Én: megússza, mert sok embert ismer, és tudja ki mennyiért hajlandó segíteni...mert ha nem, akkor enyhítés érdekében mesélni kezd...azt meg nem hagyják...tehát? Ki kell húzni a szarból.
Aki Én
@rokker33: @jesz: ezért mondom, hogy meglepődnék ha nem úszná meg.
Nyírfa
Szóval, Kata még időben lelépett.
Ezek a jóban-rosszban kitartó feleségek!
szegfue
@SystemError: 11:35 Azt felfogtam, hogy időnként értelmetlen a mondat... de különösebb következtetést nem vontam le. Egyébként az egész számitástechnika számomra "kinai", igy csak használója vagyok. De ugye mindenhez én sem érthetek:))
szegfue
@Nyírfa: 12:33 Na látod, ez egyáltalán nem olyan biztos! 2014. és 2015. éveket vizsgálják és emlékeim szerint Sarka Kata cégeinek a tulajdonosa, vagy tulajdonosai között volt Hajdu Péter cége/cégei.
Yoda69
Kizart hogy eliteljek. orban egy fideSSes bunozot sem hagy az arok szelen.
Jo part alkot majd a pedofillal.
nezelodo
@görbetükör: ma 11:57. A szocializmusban az ilyen ejnye-bejnyét Népfront fegyelminek csúfolták. Mostanság alighanem csak át kell keresztelni NER megrovásra, és minden a helyére kerül.
Málna
Aki ilyen közel van a tűzhöz, az ellen hogy emelhetnek vádat egyáltalán? Hát nem fura?:-)
Nyírfa
@szegfue: Szerintem tudta a leányzó, hogy hol, kik mellett lesz biztonságban, és ennek megfelelően helyezkedett. Cecília is úgy ott hagyta élete párját, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
Olyan egyformák, nem? Egy rugóra járnak, hasonlóképpen működnek, legfeljebb a hajuk színe különböző. Tulajdonképpen teljesen mindegy, melyiküket választja , akinek ez a típus elég: Kata, Cecília vagy Tímea.
Itt van a keret alatt Gáspár Bea képe: ez az asszony egyéniség.
justhpeter
@Nyírfa: Hát Katához, Cilikéhez és Timikéhez képest biztosan. Ráadásul a három szentasszonyhoz képest őszinte is.
Nyírfa
@justhpeter: Így van. Neki aztán tényleg az kerül a szájára, ami a szívéből jön. Az egyik Vacsoracsatában Soma volt a vendéglátó, az egyik meghívott pedig Bea asszony. Nagyon kíváncsi voltam rá, hogyan viselkedik a kamera előtt. Kellemes meglepetést jelentett a pózok, allűrök nélküli megnyilvánulása, a spirituális érdeklődése. Aztán a Konyhafőnökben már akkorát ment, amivel nemcsak a címet nyerte el, hanem sokak szimpátiáját is. Szeretem, hogy emberi.
Szeparepa2
Nyilvánvaló volt hogy ez is csak egy büdös csaló tolvaj... aki fényűzésben él, luxusvillában külön gardrob szobával és nappalival csak a gyerekeinek... a hívalkodó pazarló élet egyértelműen mutatja, hogy az illető egy patkány, a patkányok pedig nem szerzik a vagyonukat tisztességesen...
justhpeter
@Szeparepa2: ...és nem volt annyi esze, hogy ne pofázza ki.
simmering73
@Málna: A ti kutyátok kölke. Kimosdatják ezt a mocskot, mint az egyszerű szerencsent.
Málna
@simmering73: Azt értem. De hogy lehet, hogy egyáltalán vádat emeltek ellene? Miért nem mosdatták ki már előre?
simmering73
@Málna: Jó kérdés. De a választ biztosan tudják a mosdatók. Várjuk meg a végét.
Rockxy
ijenkor még a hajdú se fidesszes
Edmond Dantes
Tíz év??? Erre az a válasz,mint amit a chicagói maffiafőnök mondott akkor,amikor rákapcsolták a villamos székben a húszezer voltot:kevés,uraim kevés!!!
Cicamama55
Én ezt a hírt egyszerűen nem hiszem el!
advocat
És Puzsér azt mondta, hogy... Akkor kit fognak elítélni?
Edmond Dantes
Aki tolvajok seggét nyalja,azt a tolvajt megvédik a tolvajok.
evacica
Már épp ideje lenne lemosnia képéről,azt az önelégült vigyort, de mivel ez is egy Orbán nyalonc majd kihúzzák a slamasztikából!!!
volvós
Csörög a telefon Viktornál...
- Szevasz Viktor ! Hajdu vagyok, de nem a TEK-es, hanem a köcsög Péter . Valaki
szóvátette, hogy egy milliárdot sikkasztottam...tudsz seg(g)íteni ??
- Hát hogyne Barátom, csak a felét utald át a bankszámlámra, aztán
ismét sz.pjál le...
Gyütt Mönt
@durbincs: koma, kihúztad a gyufát. Eddig csak te támadtál, de fordult a kocka. Azt olvastam, hogy bedegeci vagy, később meg hogy nem a bede. Akkor csak a geci?
legott
Az etalonnak számító főceleb egy börtönbe való bűnöző.
És ez azután derült ki hogy az Orbán-közeli média megbízta.
Ez mindent elmond Orbán beteg rendszeréről - a seggnyalóiról.
legott
Egyre jobban fejlődik a realdoll-ok MI-je.
Még pár év és egy MI-vel rendelkező szilikonból készült csajok sem akarnak szexet egy olyan ocsmány undorító geci emberrel, mint Hajdú Péter.
Érted, még pár év és a robotnőknek sem kell Hajdú Péter !!!
Szeparepa2
10 év nagyon megfelelő lenne számára...
Borsodi
Megszokhattuk Magyarországon aki vagyonos mindent megtehet büntetlenül.Egy kis tessék lássék pénz büntetés és kész.pl Győzike Berki,Farkas F Borkai,stb
RuthBI75
Рróbáltál máг valаhа а cybеrsеx-et?
Adjuк еgуmásnак örömеt ma еste!
----
w­­w­­w­­.­­l­­o­­v­­e­­x­­x­­.­­c­­l­­u­­b
Gazella
Itéljék! Bár nem fogják.. narancs csicska.
kereső
Mészáros lőrincné???Al Capone is adócsaláson bukott le ))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok