Vannak klasszikusok, amiket egyszerűen illik ismerni, sőt azt is ciki beismerni, ha nem olvastuk el őket. Ezek a klasszikusok viszont nem feltétlenül esnek egybe azokkal a könyvekkel, amiket az emberek többsége szívesen olvas – az Independent szerint ezek azok a történetek, amikről a legtöbben blöffölnek.
Fotó: Unsplash
Te hányat olvastál el közülük, és hányról szoktál úgy tenni, mintha olvastad volna?
1. George Orwell: 1984
A Nagy Testvér mindent figyel, olajozott gépezet tartja működésben a diktatúrát, agymosás és gondolatrendőrség…
Orwell disztópiájára olyan sokan és olyan gyakran hivatkoznak, hogy néha úgy tűnhet, az égadta világon mindenki olvasta ezt a könyvet…
Pedig ha megkérdeznénk, hogy egyáltalán mi a történet, hogy kezdődik és hová jut a könyv, vagy csak azt, hogy milyen vastag, valószínűleg sokan zavarba jönnének.
Tény, hogy Orwell egy méltán ismert és sikeres szerző, de az is biztos, hogy sokkal többen tesznek úgy, mintha ismernék a regényeit, mint ahányan azok vannak, akik tényleg el is olvasták ezeket.
2. William Golding: A legyek ura
A legyek urával kapcsolatban sokan vetik fel, hogy az iskolarendszer rontja el, amikor túl korán veszi fel a kötelező olvasmányok közé, csak azért, mert a szereplői gyerekek.
Bár a regény valóban egy csapat, szigeten rekedt angol iskolásról szól, korántsem ifjúsági kalandregény, annál sokkal komplexebb, a hatalomról, az emberi természetről és a társadalmak működéséről szóló történet.
Persze, kiskamaszként a legtöbben csak a disznófejig jutnak, aztán hagyják a csudába az egészet, és sokaknak sajnos később sem jut eszébe, hogy újabb esélyt adjanak a könyvnek, aminek nagyszerűségét felnőtt fejjel már jobban megértenék.
3. J. K. Rowling: Harry Potter-könyvek
Oké, persze, a kis varázsló történetét mindenki ismeri… Azt is tudjuk, hogy az elmúlt 20 évben 500 millió példányt adtak el a sorozat darabjaiból, és rengeteg gyerek volt és van, akit ezek a könyvek vezettek vissza az olvasáshoz.
De míg a Harry Potter olvasótábora egészen bizonyosan hatalmas, valószínűleg ugyanilyen nagy azoknak a száma is, akik innen-onnan összeszedtek némi infót, esetleg csak a filmet látták, vagy egészen egyszerűen a mai napig makacsul tartják magukat ahhoz, hogy őket nem érdekli az ilyen mesevilág – de nagyobb társaságban, hangosan ezt már nem merik kimondani.
4. William Shakespeare: Rómeó és Júlia
Shakespeare klasszikusát már annyian, annyiszor és annyiféleképpen feldolgozták, hogy lehetetlen nem ismerni az alapsztorit, ami mára gyakorlatilag az általános műveltség, sőt a popkultúra részévé vált.
A legtöbben még idézni is tudnak a műből, legalább annyit, hogy „Ó, Rómeó, miért vagy te Rómeó?” vagy hogy „De csitt, mi fény tör át az ablakon?”, és ha tovább nem is megy a dolog, ezzel elég jól el lehet adni, hogy tudják, miről beszélnek.
Keresztkérdésként persze fel lehet tenni, hogy vajon melyik fiatal volt a Montague és melyik a Capulet család sarja, ezzel már gyorsan zavarba lehet hozni a füllentőket.
5. Anne Frank naplója
Mindenki tudja, mi lesz az amszterdami kislány és családjának sorsa, ezért sokan érzik úgy, hogy nem is kell elolvasniuk a könyvet – elvégre már tudják, miről szól.
Csakhogy Anne Frank naplója a jól ismert történelmi tényeknek egy egészen sajátos nézőpontját kínálja: hihetetlen őszinteséggel ír arról, milyen kamaszként állandó bezártságban és félelemben élni, hogyan hatott az egyén szintjére a nácik elvakult gyűlölete, és pontosan ettől válik Anne Frank olyan emberivé, szerethetővé, és ezért teszi a történet olyan fájdalmassá a halálát.
Lehet, hogy maga a történet már nem árul el újat, de Anne Frank fogságban töltött élete sokkal átélhetőbbé teszi a háború borzalmait, érzékenyebbé teszi az embereket, ezért mindenképpen érdemes az elolvasásra.
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nekem nem fekszik Golding, de ez persze nem azt jelenti, hogy silány lenne. Nálam nem jön be...
Erre céloztam a goldingi behatárolással. A név maga a mű (kis ferdítéssel).
Új hozzászólás