Szilveszterkor lesz harminc éve, hogy az Irigy Hónaljmirigy megalakult, és a népszerű paródiabrigád már meg is kezdte a mókás nosztalgiázást. A Blikknek adott interjújukból sokat megtudhattunk az új dalról.

Készüljön fel, új dallal jelentkezett az Irigy Hónaljmirigy

Fotó: Irigy Hónaljmirigy / Facebook

„Írtunk jó pár nótát, néha kicsit mar, olyan jók vagyunk, hogy az már szinte sz.r” – énekelik 30 év című új számukban, amely ma került fel a legnagyobb videómegosztó portálra.

Az alapot a nyár egyik legnagyobb nemzetközi slágere, a Dance Monkey képezi. Stílusos, hiszen az eredeti videóban a Tones And I néven ismertté váló ausztrál énekesnő, Toni Watson (19) is rájátszik az öregedésre, az IHM-es fiúk klipjében pedig gyermekeik és szüleik is feltűnnek.

Régóta terveztük ezt a klipet. Ez most az egyik első „ajándékunk” a hűséges közönségünknek – magyarázta Varga Győző (46), az IHM tagja.

A pandémiás helyzet többször átírta a forgatókönyvet, de kivártunk. Ez volt a szerencsénk, mert így megvalósulhatott az eredeti koncepció, és elkészült ez a háromgenerációs videóklip, amelyben rajtunk kívül a gyermekeink, illetve a szüleink is szerepelnek.

Blikk

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.