Sok művésztársához hasonlóan, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész is kemény időszakot élt át, hiszen amellett, hogy tartott a koronavírustól, dolgozni se tudott, mivel a járvány miatt leálltak a színházak, a forgatások, szinte megállt az élet.

Reviczky Gábor felélte a tartalékait

Reviczky ráadásul szabadúszó, nem szerződéses tagja egyetlen színháznak sem, kiadásai viszont voltak, így a tartalékait élte fel.

Szabadúszó vagyok, úgyhogy nekem elég megterhelő volt az elmúlt két és fél hónap

– vallotta be a népszerű színművész.

Bár bizonyos segítségek állnának rendelkezésre, ezeket nem akartam igénybe venni. Megpróbáltam kihúzni valahogy és lassacskán úgy néz ki, sikerül is. Bár a dolgok még mindig nem jöttek egyenesbe, hiszen a próbák ugyan folynak, előadásról még szó sincs

– mondta Reviczky, aki talán meglepő módon mégsem sürgetné a színházak újraindítását.

Ötszáz főnél nagyobb előadást még mindig nem lehet tartani, és az, hogy csak két-három méterre ülhetnek egymástól a nézők, kész ráfizetés. Így szerintem felesleges előadásokat tartani.

(Blikk)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
6 éve nyugdíjat kap, mellette haknizik! Ossza be!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
mi van mégsem kifizetődő a seggnyalás!! =))
legott
Felélni a tartalékot, vagy nem felélni: az itt a kérdés!
advocat
Jut eszembe. Nyugdíj? Reviczky Gábor (Tatabánya, 1949. március 28. –) Vagy nem fizetett járulékot? Sem?
legott
Én azért nem sajnálom. te geci,mert nem érdekel semmi a te világodból.
Élsz-halsz? Kurvára nem érdekel !!!
DonnaOI80
Pгóbáltál máг valаhа а cybегsех-et?
Adjuк egуmásnak öгömet mа еste!
----
w­­w­­w­­.­­l­­o­­v­­e­­x­­x­­.­­c­­l­­u­­b

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.