Az év elején, vezetés közben elhunyt Gesztesi Károly ugyan nem írt végrendeletet, gondoskodott gyermekeiről. 

Tragikus és váratlan halála után most Gesztesi ügyvédje, dr. Borbély Zoltán szólalt meg a művész örökségével kapcsolatban, amelyből gyermekei egyenlő arányban részesülnek, ám akad valaki, akiről a színész külön is gondoskodni szeretett volna.

Karcsi ugyan nem írt végrendeletet, de hivatalosan is járt az irodánkban, és beszélt korábban arról, hogy ha vele valami történne, mi legyen a vagyoná­val. Egyetlenegy családtagjáról akart külön gondoskodni. Nem árulhatom el, kiről van szó, de ezt a család tudja, és az örökösök között így sincs vita, sem a gyerekek, sem a volt feleségek között. Minden gyereke testvériesen részesül majd a vagyonból, hiszen neki az volt a terve, hogy minden gyerekét önálló élethez segítse anyagilag is

– idézte a Bors az ügyvéd Kiskegyednek adott nyilatkozatát.

Azzal kapcsolatban, hogy ki lehet a titokzatos családtag, Gesztesi legjobb barátját, illetve lelki társát, Mattesz Csillát is megkérdezték, ám az olimpikon is csak találgatni tudott a kilétéről.

Erről soha nem beszélt velem Karcsi, de talán az egyetlenegy kislánya lehet az a személy

– nyilatkozta a Borsnak. Az úszó azt mondja, Gesztesi rajongással szerette a gyermekeit, elsőszülött fia, Máté érkezése különösen nagy kaland volt az életében, hiszen ekkor lett apa. Ezután jöttek a fiúk sorba, Dávid, majd Márkó, aztán a kis Panka, majd még egy fiú, Áronka. A kislány érkezését igazi csodaként élte meg. Pankán kívül még a színész édesanyjára tippel Csilla, mert ő nem részesül az örökségből, ám Gesztesi Károly az életében mindig gondoskodott róla.

Dr. Borbély Zoltán ügyvédet köti a titoktartás, így a Borsnak sem árulhatta el, hogy melyik családtagról van szó.

Annyit mondhatok, hogy ritka dolog ilyen összetartó családot látni, mint amilyen a Gesztesi família. Nincs köztük semmiféle jogi vita, teljes a béke. Összetartanak, és a közös érdeket tartják szem előtt, nem az egyé­ni érdekeket. Példaértékű, azt gondolom

– hangsúlyozta az ügyvéd a Borsnak, akinek szavaiban a lap szerint az is benne van, hogy

a gyerekek és azok gyámjai tiszteletben tartják Gesztesi végakaratát.

Forrás: Kiskegyed, Blikk, Bors, Velvet

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cicamama55
A média nem tart soha tiszteletben senkit és semmit! Nagy tálcán nyújtják az olvasók elé más családok belügyeit még akkor is, ha azok elzárkóznak a nyilvánosság elől! A gyilkosok, bűnözők neveit-ha az nem ellenzéki politikus- személyességi okokra hivatkozva kitakarják, le sem írják, de a családi dolgokat kivesézik! Nagyon etikátlannak tartom!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.