Bérczesi Robi zenei munkássága mellett mindig nagy reflektorfényt kapott a magánélete is: a nehézségek, a függőséggel való küzdelmei.

A Hiperkarma énekese, Bérczesi Róbert az Én meg az ének című műsorával lépett fel Badacsonytomajban, azonban a dalszerző annyira nem volt koncertképes állapotban, hogy a szervezőknek le kellett állítani a koncertet. Az egyébként is egyórás késéssel induló koncert négy szám után véget is ért.

Perceken belül exkluzív LEMEZBEMUTATÓ a Kultúrfitneszben! Vendégünk élőben Bérczesi Robi, a hiperkarma...

Közzétette: Petőfi Rádió – 2014. október 29., szerda

Erről a VEOL honlapja számolt be: “A szervezők rendkívül korrekt és elegáns módon reagáltak a történtekre. Miután megszakították a koncertet, elmondták, hogy akik készpénzben vásárolták meg a jegyeiket, azok ott, a helyszínen vissza is kapják a belépők árát, akik pedig online vásároltak, azoknak visszautalják a befizetett összeget. koncertre látogatók megértően álltak a nem mindennapi helyzethez. Elégedetlenségnek, felháborodásnak nyoma sem volt. Aggódásnak annál inkább”.

Címlapkép: Facebook/Petőfi Rádió

(veol.hu)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

advocat
Egy példa. Amikor kis hazánkban a Rolling Stones koncertezett, az 9-kor kezdődött. És pont kilenckor elkezdték. Szóval azért ez a Bérczesi csak jobb lehet, ha ezt megengedheti magának. Vagy nem? Egyébként ki a izém ez a gyerek?
ila51
@advocat: Bérczesi nagyon messziről jött , magasról
Pálinkás Pál
fordítsuk le magyarra...vagy totál részeg volt,vagy jó volt az anyag!!!
simmering73
Ahogy a sejtelmes híradásokból kihámoztam, ez egy alkesz srác. Négy számig jutott a koncerten, aztán összeakadt a nyelve.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.