A műsorvezető a 24.hu-nak eljuttatott közleményében az utóbbi időszakban róla megjelent cikkekre reagált. A lappal közölte, eszébe sem jutott New Yorkba költözni, és New York-i lakása sincs. Elmondta azt is, "perlek és nyerni fogok".

Hetek-hónapok óta velem foglalkozik a bulvársajtó. A kiváltó okát nem ismerem, ha csak az nem lehet, hogy könyvtáram körülbelül harmadát (és közel sem a teljes könyvgyűjteményemet, ahogy egyes lapok állítják!), azaz 4 ezer kötetet a szülővárosomnak, pontosabban a nyíregyházi könyvtárnak ajándékoztam, éppen úgy, ahogy feleslegessé váló ruháimat és sok egyéb tárgyamat is úgy hat-nyolcévente azoknak adományozom, akiknek nagyobb szüksége van rájuk, mint nekem. Egy ilyen jellegű adományozás azonban a magyar bulvársajtónak nem arra alkalom, hogy a jót mozgósítsa az emberekben, azaz mondjuk arra biztasson, hogy akinek valamiből feleslege van, adja tovább annak, akinek esetleg ugyanaz a dolog hiányzik, hanem az elsősorban indulati alapon működő lapkészítők szemenszedett hazugságokat találnak ki az érdemtelenül szerkesztőséginek nevezett íróasztalaiknál. Ez a mostani „Friderikusz-kampány” hetek óta arról szól, hogy én eladom a magyarországi ingatlanaimat, mert New Yorkba költözöm, már vettem is ott egy lakást. Egy másik ál-cikksorozat szerint viszont kifogytam a pénzemből, ezért kénytelen voltam az ingatlanaimat piacra dobni. Felháborító módon belekeverik ebbe a teljesen abszurd hazugság-hadjáratba a halott anyámat, apámat, a rokonságomat, hamis információkat adnak a név szerint többnyire meg nem nevezett „közeli ismerőseim” szájába, azaz aljas ürügyekkel belemásznak a magánéletembe

– írta a 24.hu-nak küldött közleményében Friderikusz Sándor, megjegyezve, hogy e lapok hónapok óta egyszer sem kérdezték meg, igaz-e, amiről írnak.

Pedig – folytatta – eszébe sem jutott New Yorkba költözni, New York-i lakása sincs, hiába állítják.

„Két ingatlanomat azért hirdettem meg, amiért bárki más: el akarom adni őket, mert már nincs szükségem rájuk. A tisztességes megélhetéshez pedig elegendő pénzem van” – nyomatékosította Friderikusz a lapnak.

A türelmem elfogyott, ezentúl nem magyarázkodom, hanem – egyéb civilizált eszköz híján – minden hazudozó újságot, online felületet perlek – és nyerni fogok!

– zárta közleményét a műsorvezető.

A teljes közleményt ITT olvashatja el.

Forrás: 24.hu

Címkapkép: YouTube/Tv2

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gyütt Mönt
Az adakozás libsi huncutság, a fidesztől abszolút idegen. Ezért támadják.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.