Megtalálta a boldogságot Demcsák Zsuzsa. A tévés személyiség még az Ázsia Expressz második szériájának forgatása közben ismerte meg Krishant, akivel gyorsan egymásba szerettek, azóta pedig már össze is házasodtak.

A történtek után Demcsák Zsuzsa úgy tért vissza mindennapi teendőihez Magyarországra, mintha kicserélték volna. És bár állítása szerint kétségtelen, hogy férjének is hatalmas szerepe van benne, kiegyensúlyozottságának azért jóval több oka van.

Milyen más hazajönni akkor, ha van ki vár️️️@krishandangwal

Közzétette: Zsuzsa Demcsák – 2020. augusztus 5., szerda

„Mindenki Krishanhoz köti, hogy egyszer csak újjászülettem, majd elkezdődött számomra egy új, talán egy másik élet. Biztosan fontos szerepe van ebben neki is, de való igaz, ha én nem állok készen a változásra, nem jött volna semmi az életembe. Több mint egy éve roppant nyugodt, harmonikus életet élek.

Krishannal valahogy minden magától értetődő. Nagyon figyelünk egymásra, a belső erőkre, az intuíciókra, a lelkünk rezdüléseire, és így egyik dolog következik a másikból. Azt kapom, amit adok: ha én boldogságot, harmóniát sugárzok, mások is ezt sugározzák vissza felém” – nyilatkozta a Story magazinnak Demcsák.

Címlapkép: Zsuzsa Demcsák

(nlc.hu )

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
Qrwanéni !! Fogy az idő, muszály tempót váltani, a háremből könnyen kipottyansz és jöhet vissza a nehéz altesti szexmunkás múltad...
Nyírfa
Ittas járművezetés, botrány az állítólag ellopott ékszerek miatt...ez nem vall harmóniára, de úgy legyen!
Cicamama55
Ez a hír már hónapokkal ezelőtt volt napirenden...Azt hittem már megint újrakezdte! :))))
Nyírfa
@fideszes gyökér: 1. Nem tetszik a stílus.
2. Régen volt.
Clavigo
Akkor itt az ideje,,hogy megint " tőccsé valamit "...
szegfue
@fideszes gyökér: 12:54 Ez azért már durva... nem kellett volna:(( Jogod van a véleményedhez, de nem hiszem, hogy ezt csak igy tudtad leirni...
Nyírfa
@fideszes gyökér: Neked elmentek otthonról. Már Zsuzsát illetően is az alpáriságodat kifogásoltam, nem a pletykát értékeltem.
De nem bánom, hogy így elragadtattad magad, legalább tudom, miféle ember vagy.
Részemről ennyi, a továbbiakban nem kívánok veled kommunikálni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.