10 ezer epizód. Vaó!

Óriási mérföldkőhöz érkezett a Barátok közt – a botrányok ellenére is sikerült elérni

Immár a 10 ezredik részen is túl van a Barátok közt, ám a nagy sikerek mellett botrányok és húzós helyzetek is előfordultak a sorozat életében.

Ugyanis 2002-ben jelent meg az Ellenségek közt című könyv, amelyben két alapszereplő, a Hoffer testvéreket alakító Konta Barbara (38) és Halász Gábor (48) állították azt: szörnyű időket éltek meg, mielőtt kirúgták őket a sorozatból.

Számos durva állítás jelent meg a könyvben, az akkori producerről azt írták, hogy – teljhatalmát kihasználva – szörnyű munkakörülményeket teremt, sőt, Halász zaklatással is megvádolta. A könyv ugyan nagy vihart kavart, de messze nem akkorát, mint azt a két egykori főszereplő szerette volna. A sorozat sikere töretlen volt a nézők körében.

Öt évvel ezelőtt joggal aggódtak a rajongók: Rékasi Károly (57) súlyos motorbalesetet szenvedett, s az ütközés után a klinikai halálból hozták vissza. Hosszú időbe telt a felépülése, illetve az ügy is elhúzódott, ám a bíróság végül kimondta: vétlen áldozat volt. A forgatókönyvíróknak kellett gyorsan reagálniuk, a színész ugyanis hónapokig nem tudott dolgozni.

– Barta Zsolt hamarosan elhagyja a rehabot, a fiával is rendeződik a viszonya, sőt még a szerelem is rátalál! Persze, azt azért megígérhetem, hogy ő mindig csibész marad – mondta akkor a színész.

Forrás: Blikk

Kép: RTL

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.