Hazai fellépőkkel, új helyszínen, korlátozott számú néző előtt rendezik meg idén az Alba Regia Fesztet augusztus 22-24. között.

Az eseményt felvezető keddi, székesfehérvári sajtótájékoztatón Vörös Tamás főszervező arról beszélt, hogy nagyon sokat köszönhetnek az önkormányzatnak, amely felismerte, hogy

a pandémia idején is fontos része a kultúra a város életének, s támogatta őket a rendezvény megszervezésében.

Mint elmondta, a Feketehegy-szárazréti szabadtéri színpadon a három nap alatt tizenkét zenekar lép fel, a koncertek 17 órától indulnak mindhárom napon. A fellépők között lesz a 2019-es Fehérvár Hangja győztes Kovács Aliz és zenekara, valamint több a Kodolányi Egyetemen végzett és már befutott együttes, mint a Hász Eszter Quartet vagy Nene – fűzte hozzá.

Vörös Tamás úgy fogalmazott, hogy "olyan, mint jazz ma már nincs, zene van, abból is jó és rossz, mi az előbbit hozzuk Fehérvárra, így lesz a fesztiválon blues, rock, pop és alternatív jazz".

Mits Gergely főszervező megerősítette, hogy a kezdetektől nem "ortodox jazz fesztivál" megszervezését tűzték ki célul, hanem inkább új rajongók toborzását az igényes zene számára. "Minden olyan igényes zenei műfajt meg szeretnénk mutatni évről évre a fesztiválon, ahol élő emberek élő hangszereken játszanak, és valamilyen módon az improvizáció megjelenik a zenéjükben – ez az idén is így lesz" – mondta.

Jelezte, éppen tíz éve annak, hogy az első évfolyam lediplomázott a Kodolányi János Egyetem művészeti tanszékén, így ezt is ünnepelik a fesztivállal.

Az MTI kérdésére elmondta, hogy

a maximális, ötszáz fős létszámot minden körülmények között tartani fogják, ami azt jelenti, hogy egy időben mintegy 450 néző tud helyet foglalni a színpad előtt elhelyezett székeken.

Lehrner Zsolt alpolgármester hangsúlyozta, hogy ugyan az idei évben az eddig megszokottól eltérő lesz az Alba Regia Feszt a létszámkorlát miatt, de a legfontosabb mégis az, hogy a Székesfehérvári Király Napok záróakkordjaként megrendezik. Megemlítette, hogy támogatásuknak köszönhetően a koncertek ingyenesek lesznek.

A sajtóanyag szerint a szabadtéri színpadon az első nap első koncertjét a Dám Trió adja, majd a Mits Jazz Band, a Shinterz és a Nene lép fel. A második napon a Bágyi Balázs New Quartet feat. Pocsai Kriszta, a Birta Trió, a Wonder Wave és Kovács Aliz, valamint Elsa Walle és Winand Gábor, míg a zárónapon a Hász Eszter Quartet, az Equinox, a Vörös Janka x Newseries és a Vörös Tamás Project zenél.

Az Alba Regia Feszt elődjének számító Alba Regia Jazz Fesztivált 1967-től 1986-ig rendezték meg Székesfehérváron a Videoton vállalat támogatásával és a Magyar Rádió szakmai segítségével. A rendszerváltoztatást követően hosszú csend következett, majd 2000-ben és 2002-ben rendezték meg a fesztivált, amely 2014-ben szerveződött újra Mits Gergely és Vörös Tamás jóvoltából.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.