Nehéz időszak jön most számára.

Véget ért a nagy szerelem: Curtis szakított gyereke anyjával

A Curtis néven – általában Majka mellett – rappelő Széki Attila Instagramján közölte, hogy barátnőjével szakítottak. Erről viszonylag hosszan írt, egyúttal megkérte a sajtót is, hogy ne keressék a témában, mert többet nem akar mondani:

Nehéz ilyenkor a megfelelő szavakat használni, pontosan fogalmazni, mert egyrészt az ember szomorú és csalódott, ugyanakkor muszáj előre tekinteni, pozitívnak és erősnek maradni, hiszen a kisfiam semmiben nem szenvedhet hátrányt, az ő boldogsága és egészséges fejlődése a legfontosabb. Igen, Krisztivel úgy döntöttünk, hogy külön válunk. Elmúlt a szerelem, van ilyen, de szeretjük, tiszteljük egymást. Nem kívánhatnék jobb édesanyát a kisfiamnak, hálás vagyok a sorsnak, hogy Kriszti a gyermekem anyukája. Még tanuljuk ezt a helyzetet, igyekszünk mindent úgy tervezni és szervezni, hogy a gyerek a legkevésbé sérüljön. Mindig ott leszek a fiam mellett, támogatom, próbálok a lehető legtöbb időt vele tölteni. Sok csodás pillanatot éltünk meg családként, sosem feledem az életem ezen szakaszát, de most egy új időszak jön. Ismerem magam, tudom, hogy lesznek nehéz napok, de abban is biztos vagyok, hogy megtalálom a boldogságomat. Köszönök mindent, Kriszti, SZERETLEK kisfiam!

Forrás: 24.hu

Kép: Instagram/Curtis

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Drog nélkül már nem is olyan jó csaj..:)
Málna
Hát ezért kellett sietni azzal a gyerekkel, hogy összejöjjön, még mielőtt véget ér a kapcsolat...
namihami
Akkor beállt a sorba, 21.435-nak. A kicsiért kár! A másik kettő felejthető...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.