A társadalom egyik fele már tagadja a koronavírus létezését, a másik fele retteg. Ebben nem kevés szerepe van a be nem igazolódott matematikai modelleknek. De mit tegyünk? Alkalmazkodjunk! Naponta jelennek meg rémisztőbbnél rémisztőbb címlapok: elszabadult a koronavírus, mind meghalunk, télikabátot már ne vegyen senki. A katasztrófajóslat-cikkek nyilatkozói sokszor matematikusok, akik kiszámolták. Már megint. Ahogy kiszámolták tavasszal is, amikor Orbán Káslerrel végrehajtatta az egyik legborzalmasabb egészségügyi intézkedést, az ágyfelszabadítást. Ezt is matematikai modellekkel indokolták, és egyébként azóta még nem kért bocsánatot sem a kormányzat, sem a kiszámolók. A 8-14 ezres lélegeztetőgép-igényt is kiszámolták, pedig sehol a világon nem volt szükség ennyire (lakosságarányosan számolva, természetesen).

Forrás: rontgen.444.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
A matematika mint bűnbak

persze akik ezt teszik azok un. humánértelmiségiek, akik büszkén hirdetik, hogy hülyék a matematikához, pedig valójában már az elemi számtannal is gondjaik vannak

Mottó:
A matematikai módszerek elterjedésének kezdetén
terjedt el a figyelmeztetés: szemét be szemét ki!

Az elmúlt napokban több írás jelent meg amikben így vagy úgy a matematikát, pontosabban a matematikai modellezést teszik meg bűnbaknak számos probléma esetében. Külön hangsúllyal a vírus-válság és környékére.
Ha el is tekintünk attól a ténytől, hogy a legtöbb esetben szó sincs matematikáról, még statisztikáról is csak érintőlegesen, ik nélküli indoklásként, meg kell jegyezzem olyan területeken próbálnak alkalmazni módszereket, ahol még a kérdésfeltevésre sincs elegendő információjuk.
Ráadásul az állítólag alkalmazott matematikai apparátus feltételei nem teljesülnek, és a sztohasztikus megközelítések egyik legfontosabb momentumát figyelmen kívül hagyják, a becslés megbízhatóságát.
S ártunk és qurmányunk még erre is rá tudott tenni lásd lélegeztetőgép buli!!! =))
nezelodo
A lélegeztetőgép beszerzés lett az egészségügy "beléptető kapuja", emlékeztetve a Tompika tízmilliárdos pénzszórására 2002-ben. De lehet, hogy csak a történések ismétlődésére utal ez az égbekiáltó pénzszórás, megfejelve a kórház kiürítési mániával!?
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.