Megszületett a volt MSZP-s képviselő ötödik gyermeke, aki az Emili nevet kapta.

„Mind az öt gyermekem születésénél ott voltam, ezúttal is végig zokogtam. Megható látni, hogy a születés pillanatától kezdve az anyának minden létező fájdalma elmúlik, és szeretet tör ki belőle, miközben simogatni kezdi a babáját” – nyilatkozta Szanyi Tibor a Blikknek.

Közzétette: Szanyi Tibor – 2020. július 30., csütörtök

Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) elnökének már van két felnőtt fia az első házasságából. A közgazdász végzettségű, jelenleg PhD-hallgatóként a Corvinus Egyetemen oktató Xéniával pedig már három gyermeket nevelnek: a hétéves Marcit, a kétéves Emmát, és most már Emilit.

„Emma mindennap beszélt a kicsihez, és biztatta, hogy jöjjön ki végre. A névválasztás is a gyerekek döntése volt. Emma azt szerette volna, hogy a babát is Emmának hívják, Marci viszont a Lili mellett kardoskodott. Végül kompromisszumos megoldás lett az Emili, bár kikötötték, először látni szeretnék a csöppséget, hogy valóban „emilis” arca van-e” – mondta Szanyi.

Címalpkép: Facebook/Szanyi Tibor

(blikk.hu)

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Szerelem? Vagy csak erős apakomplexus?
Szabadon választható...
lampa laz
a zorbán babaváró millióira hajazott ez is. Lehet, h a kocsmai tartozásait ebből törleszti.
lampa laz
@namihami: de hát még a pártjának a neve is az, h ISZOM, mibűl?
namihami
@lampa laz: Ha őt ki is ebrudalták Bruxellesből, azért az asszonyka még jól keres és a családi pótlék se kétfillér. És a Gój motorosoknak is lassan eljöhet az ideje. Kéz kezet...most ők a fizetők.
Azok a motorok se Verhovinák vagy Babetták---még árban sem. Fogja futni, ha meghívják.
legott
Most elkezdett celebkedni ez a vén f@sz?
Így akar követőket szerezni a fostos-semmi pártjához?
Saját családi vállalkozás?
De tényleg?!

Szanyi Tibor azért nem esett ki a kosárból nálam, mert sosem volt benne (a kosárban).
Valami nagyon nem stimmel ezzel a csávóval - alapból...
lampa laz
@namihami: Mióta kissé megorrolt zorbánra ez a gójmészárosimi -aki nem mellesleg horthyrokon- a NER lovagok miatt, még megeshet, h Szanyi iszom pártja mellé megalapítja az eszem pártot.
balos
Az italnál,már csak az ideológia a mérgezőbb!Lásd o1+1 geci féléket!Mint nemzethy álmodók(álnokok)!
SystemError
Közel a covid veszélyeztetett korhoz alkoholista spermákkal. Reméljük egészséges a gyerek.
simmering73
@csak úgy...: A postás van, hogy kétszer csenget.
division
@Horizont: Apám 60 éves volt amikor kislánya lett, de sajnos csak 16 éves koráig tudta nevelni. Sajnos:(
namihami
@lampa laz: Majd a választások előtt kiutal a Viktor némi bezin- és olajcserepénzt és gyorsan megbékélnek. Elvi akadálya nincs, pusztán a pénzcsap záródott el egy időre.
De, ahogy a határontúliak, úgy ezek is hajlandók lesznek elnézők lenni némi templomépítési pénz és néhány liter jóminőségű motorolaj átutalásáért.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
legott
És ki az a kopasz félcigány vállalhatatlan öltözetben a képen?
És miért mosolyog, amikor sírnia kéne?
Vagy úgy sír, mintha mosolyogna?
A telefonom is besír!
Az ujjlenyomat beolvasóm végleg feladta. Már nem hajlandó egy ujjlenyomatot sem beolvasni.
Ez a tiltakozás jele?
Okosabb a telefonom, mint egy ötödikes?
simmering73
Mi a neve a kis jövevénynek? Tippelek: Háromcent?
simmering73
@legott: Lehet ő az örömapa, aki örömmel segített a kapitánynak.
Sámannus
Baszkikám honnan tudod, hogy a legkisebb? Ennyi ésszel a legnagyobb is születhetett vóna...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.