A kórházból jelentkezett be Gömöry Zsolt, az Edda billentyűse az ATV Heti NApló Sváby Andrással című műsorában.

A két héttel ezelőtti állapotomhoz képest jobban vagyok, tegnap elhagytak egy intravénás antibiotikumot a kezelésemből

- erről Gömöry Zsolt, az Edda billentyűse beszélt az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában.

A zenész kórházban fekszik, miután elkapta a koronavírust.

Göme elmesélte, hogy milyen tüneteket produkált:

azt mondja, az egész testében fájdalmat érzett, valamint 38-38,5 lázzal járt a betegség.

A tünetek három héttel ezelőtt hétfőn kezdődtek nála, de pár nappal előtte már érzett fejfájást, izomfájdalmat és végtagfájdalmat.

Néhány nappal azután, hogy belázasodott kórházba ment, ahol kiderült, hogy a betegség szövődményeként kétoldali tüdőgyulladása lett.

Az orvosok szerint az intenzívtől csupán egy nap választotta el a zenészt

- hangzott el a műsorban.

Az ellátásával kapcsolatban a zenész megjegyezte:

hermetikusan lezárt épületben van, és úgy tapasztalta, amit a betegekért az egészségügyben dolgozók megtesznek, azért örök hála jár.

A maga részéről semmit nem tapasztal abból, hogy orvos- vagy nővérhiány lenne – tette hozzá. Gömöry Zsolt ehhez még elmondta egyrészt, hogy az imádság erejében hisz, másrészt azt is, hogy elképesztő szeretetet kapott a social médián keresztül.

Az 58 éves billentyűs elárulta, hogy

a felesége szintén megfertőződött a koronavírussal, de az egész családja tünetmentes maradt.

A zenész hangsúlyozta, hogy a tüneteket mindenki vegye komolyan, és figyeljenek az idősekre.

Forrás: ATV, Blikk

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkás Pál
@Giovanni Alba: nos...akkor talán ezt kéne írni...nem a korona miatt kezelték, hanem a tűdő gyulladás miatt!!!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.