Tánclépésben kell eljutniuk a döntőig, mégsem könnyed szórakozás a TV2 Dancing with the Stars című show-ja a résztvevők számára. 

Egy pár napig a jobb oldalamat kissé megviselték a forgatások, pörgetések. De a táncpartnerem, Gábor legutóbb a próbára hozott egy elektromos masszírozó gépet, így sokkal jobb lett a helyzet. A táncoscipőt is szoknom kellett, de szép lassan belerázódom mindenbe. Az erőnlétem jó, szuflával bírom a próbákat, hiszen régóta mindennap futok, a speciális mozgásforma az, ami kihívás

– mondta a Anikó, a Borsnak.

Anikó elmondta, hogy a ruhamérete 38-asról 36-os lett. Gelencsér Timi, a forgatások óta inkább izomlázzal küzd:

A tánc során folyamatosan teljesen más pózban tartom a testem, mint a hétköznapokban. Az első próbák alatt nagyon kifogott rajtam a standard táncoknál megszokott speciális fejtartás. Annyira fárasztó volt, hogy három napig fájt a nyakam, alig tudtam megmozdítani a fejem. Sokat sportolok de, ez teljesen más mozgás. Így küzdök az izomlázzal, de nagyon élvezem ezt az új kihívást.

Détár Enikő, Istenes László és Pásztor Anna szintén izomlázzal küzdenek.

Címlapkép: tv2.hu

(borsonline.hu)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
A feje már madárijesztőnek is megfelelne, olyan ronda lett.
colibri
A feje már madárijesztőnek is megfelelne, olyan ronda lett.
Eladott Ország
Az orbáni maszek sajtó is dugig van Marsikkal. A közszolgálati csatornák adtak ehhez kiváló mintát azzal, hogy közpénzen hagyták kimúlni az objektív tájékoztatást, és beálltak a bulváros enyelgők közé. Aljasul és számítóan használják ki az embereket, tudván, hogy milliók egyetlen szórakozása a televíziózás, még akkor is, ha hódít az internet. Már ahol van, vályog putriban nincs hova bedugni a konnektort. A tánclépés közben ügyeljen arra is, nehogy hüvelygomba fertőzést kapjon a többi tv2 nagyágyúival.
Rockxy
a ruhaméret az oka mindennek, mega zorbány.
esetleg még klárika szóbajöhet, de norbi nem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.