Interjút készített a Blikk Rudolf Péterrel, a Vígszínház igazgatójával, akit többek között arról a döntésről is kérdezett, hogy a korábbi igazgató, Eszenyi Enikő nem mehet be a színházba saját rendezései felújítópróbáira.

Én döntöttem. Sokakat meghallgatva. Nem volt könnyű döntés. Most is nagyon érzékenynek tekintem ezt a helyzetet és aszerint is kezelem. Enikő nem örült, amikor erről tájékoztattam, de elfogadta. A felújítópróbák során folyamatosan tartottuk vele a kapcsolatot. Minden erőmmel azon vagyok, hogy a lehető legkorrektebben és legelegánsabban kezeljem ezt a helyzetet. Szerencsés helyzetben vagyok, hogy bele tudok nézni a tükörbe, és ha Enikővel ugyanazokat a tükröket nézzük, akkor nem fogja senki összetörni őket

- mondta Rudolf Péter a Blikknek azzal kapcsolatban , hogy Eszenyi három rendezése műsoron maradt, de a Vígszínház szakszervezete és vezető színészei úgy határoztak, személyesen ne vegyen részt ezek felújítópróbáin, csak virtuálisan. 

Eszenyi fellépéséről az Álarcos énekesben annyit mondott:

Nem láttam a műsort, csak hallottam róla. Azt gondoltam, nyilván fontos dolog, hogy Enikő is dolgozik, magam is ezt teszem.

Forrás: Blikk, 24.hu

Címlapkép: MTI/Sóki Tamás

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.