Schell Judit már Spanyolországban neveli gyermekeit, miután egy ideje külön utakon folytatják egykori szerelmével, Schmied Zoltánnal.

Schell Judit titokban válhatott el, kollégái kotyogtak róla
Fotó: MTI/Kallos Bea

A Hot magazinnak nyilatkozó kollégák szerint a kapcsolat másfél évvel ezelőtt érhetett véget, és egy szintén kolléga, Ágoston Katalin csábíthatta el Schell Judit férjét, amikor közös darabokban szerepeltek.

Schell Judit két kisebb gyermekével Spanyolországba költözött, akik tanulmányaikat is megkezdték már. Ismerősük szerint köszönik, remekül érzik magukat.

Korábban a színésznő ezt nyilatkozta a válással kapcsolatban:

"Felnőtt, elvált szülőként azt gondolom: jobb, ha külön mennek a szülők, mert akkor nem kell a gyereknek folyamatosan kompenzálnia a felnőttek feszültségeiből adódó szorongásait. Nem kell az asztal alatt töltenie a gyerekkorát, elbújva a valóság elől. A legjobb szülő a nyugodt szülő, nem a lakcíme a fontos"

- mondta Schell Judit.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cirip
Spanyolországba? MIért pont oda? MIből fognak megélni? Valami oka biztosan van, amit nem mondanak el nekünk.
Egy időben nem kedveltem Schell Juditot, de több szerepe után ez megváltozott. Sajnálom, ha itthagyta végleg a magyar színjátszást.
Nagy csalódás volt nekem Schmied Z. részéről.
Levendula
@cirip: Főleg, hogy a férj egy olyan nővel csalta meg S. Juditot, aki nemcsak hogy csúnyácska (szerintem), de Judit nyomába sem léphet semmilyen szempontból. Vajon a szeretőknek miért éppen a nős, gyerekes hapsik kellenek???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.