Együtt dolgozik majd a jövőben Hajdú Péter és menyasszonya, Láng Eszter.

Valóban, novembertől már nem dolgozom az RTL Klubnál

– erősítette meg a Blikk információit Láng Eszter, akit a LifeTV programigazgatója, Kiss Péter kért fel egy új feladatra.

Igaz, a Life TV-hez igazolok, és együtt dolgozom majd Petivel, de most még pihenek, januárban kezdek. Hogy pontosan melyik műsorban fogok dolgozni, még nem árulhatom el

– mondta a Blikknek Eszter, aki – bár eddig másik csatornához kötötte a munkaszerződése – már sokszor járt a Life TV stúdiójában, az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor felvételét például többször is a vezérlőből követte végig.

Balaton, indián nyár️ @eszterlng #balaton #indiannyar #gyonyoru

Közzétette: Hajdú Péter – 2020. október 10., szombat

Valaki azt szereti, ha egészen más szférából jön a párja, azaz otthon nem esik szó a munkáról. Én ennek pont az ellentéte vagyok, és örülök, hogy Eszti ebben partner. Ráadásul jó meglátásai vannak. Egy komoly stáb foglalkozik azzal, kik legyenek a műsor vendégei, s volt, hogy valakit az ő tanácsára cseréltünk le. Nekem ő az első kontroll, sokat adok a véleményére

– fogalmazott Hajdú Péter.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Hajdú Péter

(blikk.hu)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Vajon visszakapjuk e még valaha az igazi Life Network-öt? Kétlem. Ezt a szart meg már le is töröltem a kedvencek listájáról.
Nyírfa
Rosszul emlékszem, hogy Hajdú ellen eljárás folyik?
vacsi
"Hogy pontosan melyik műsorban fogok dolgozni, még nem árulhatom el"
Majd találnak neki valami semmitmondó, de milliókat hozó munkát! Vagy rosszul gondolom?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.