A hétvégén derült ki, hogy mégis együtt van Curtis és Barnai Judit válogatott kosárlabdázó. Egy közös fotóval vállalták fel a kapcsolatot a közösségi médiában.

A Blikknek alig egy hónappal korábban még azt nyilatkozta Curtis, hogy nincs állandó barátnője, pedig egy ideje már sejteni lehetett, hogy egy Győrben játszó válogatott kosárlabdázó lány a kedvese. Úgy tűnik, a rapper élete most fordulóponthoz érkezett, Instagram-oldalán ugyanis először fordult elő, hogy közös képet osztott meg azzal a Barnai Judittal, akivel egyébként pár hónapja még le is fotózták, amint kilépnek a lakásának kapuján. A vasárnap posztolt fotón épp puszit ad a lány arcára.

A rajongók nagy részének azonban nem tetszik a rapper új kapcsolata

- írja az Origo. Sokan bántják új barátnőjét, aki saját oldalán reagált az őt ért kritikákra a fotója mellett.

Csak az bánt másokat, aki saját magával nincs megelégedve. Sosem fogok másokat bántani, sem kritizálni, távol áll tőlem

- írta.

A fotót és a posztot ITT nézheti meg.

Barnai Judit később a Blikknek nyilatkozott röviden a kapcsolatukról:

Igen, igaz, egy párt alkotunk. Most már lassan fél éve, hogy szeretjük egymást Curtisszel! A nyáron ismerkedtünk meg Balatonlellén, ahol egy közös barátunk mutatott be minket egymásnak. Azért nem beszéltünk erről eddig, mert a magánéletünk – úgy vélem – csak ránk tartozik, és azt meg kívánjuk tartani saját magunknak ezek után is, úgyhogy most a Blikken keresztül megkérem a sajtó képviselőit, ne keressenek ezzel kapcsolatban engem, mert többet nem szeretnék erről beszélni

Hozzátette:

Azóta is sokat vagyunk együtt, de mivel engem a klubom és a kosárlabda Győrhöz köt, ami napi szintű edzéseket és elfoglaltságot jelent, ezért inkább Curtis jön le hozzám rendszeresen.

Forrás: origo.hu, Blikk

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.