Bravúros menekülés! – mondta az azóta jó útra tért egykori bankrabló.

A Gyorskocsiból megszökött Viszkis meghajolt Szájer előtt az ereszcsatornás mutatványa miatt

A Fidesz politikusa mintegy 25 férfi társaságában múlatta az időt, a ruha nélküli partin drog is fogyott. A hír önmagában is címlapokra érdemes, ám legalább ekkora hírverést kapott a politikus filmbe illő menekülési kísérlete, amely során – a rendőrök elől igyekezvén meglépni – az első emeleti lakás ablakán kijutva, egy ereszcsatornán mászott le az utcára – írja a Blikk.

A bulvárlap megszólalta a Viszkis néven elhíresült egykori bankrablót. Ambrus Attila, aki annak idején a Gyorskocsi utcai fogház második emeletéről szökött meg lepedőkből és telefonkábelből font hágcsón, azt mondta:

– Szerintem ... csőlátás lépett fel a képviselő úrnál is, ezzel magyarázható ez a bravúros menekülési kísérlet, amiért egyébként minden tiszteletem az övé. Főként ebben a korban, ilyen kondival! Ha tényleg jó fizikuma lett volna, az utcán is el tudott volna lógni a zsaruk elől. A mondás szerint szégyen a futás, de hasznos. Szerintem nem szégyen, a mai napig igyekszem egy héten egyszer teniszezni, illetve megőrizni a kondimat, és ezt is tanácsolom mindenkinek!

(Blikk)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Nem semmi, a kormányunk világraszóló gazdasági, és egészségügyi sikereinek önnön méltatása mellett most a fidesz alkotmányozó ikonjának sportteljesítményét Ambrus Attila is nagyra tartja! Most így utólag Borkai és ügyvéd barátjának szexteljesítménye smafu, mert a Tompika biztos csak legyintett rá, egy jó szót nem mondott róluk, sem a csikkóláról!
ómió
Pedig még nudiszelfit is küldhetett volna Gréczy módra!
Yoda69
@ómió: Racuppannal a nudlijara, mi? Mar késő, szajjer lenullazta magát politikailag es emberileg. Anyagilag biztos nem, mert o is lopott eleget.
Aki Én
Na, csak óvatosan hajolgasson Szájer előtt...
Aki Én
@ómió: Neked küldött ilyet? És csak most mondod :)
Te hülye kretén, azt hiszed ha Gréczyzel akkor a Szájer már nem is téma? Dehogy nem. A fidesz buzija nem semmi, pláne egy Gréczyhez képest, aki legalább a nőket szereti :)
Egyébként meg senki nem mondta, hogy nincsenek buzik mindenhol. Ezt csak a fidesz tagadta eddig látványosan, pedig a fél világ tudja, hogy hemzsegnek köztük a pedofilok meg a buzik. A kölykeik közt de pláne :)
De te ne tudnád ezt...
ómió
@Yoda69: Nudlira ti , "haladók" szoktatok cuppanni! Sőt! Emiatt még "prájdoltok" is! Vagy ezt is muszáj másokra hazudnod? Akkor húzzál bele!
ómió
@Aki Én: Nekem ugyan nem! De így meglepett téged, hogy nemcsak neked küldött, fajgyökér?! Szájer meg hogyne lenne téma! A "buliját" most ugyanúgy fröcskölitek, mint a szart magatokról! Ha meg buzik mindenhol vannak - bár csak a "haladója prájdol" vele - akkor mi ez a végetnemérő csinnadratta? Ja, merthogy a "Fidesz"! Az meg már külön hazugságnóvum részedről, hogy a "Fidesz tagadta"? Jobb, ha tudod: sosem tagadta! Mindössze azt mondja: magánügy! Szóval, nem "prájd"-téma! Talán innen hazudozzál tovább!
Aki Én
@ómió: Kövér véleménye Szájerről:
,,A normális homoszexuális nem tartja magát egyenrangúnak. A „normális homoszexuálisok” alkalmazkodni próbálnak inkább, nem akarnak egyenrangúságot, és szerinte nincs különbség a pedofilok és az örökbefogadást követelő melegek között."
,,Egy normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak."

,,Bayer Zsolt: Jelentsük ki büszkén, hogy homofóbok vagyunk!"

,,Semjén ugyanis pártja küldöttgyűlésén arról beszélt,

aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re"

Ez mára átértékelődött, a szakállas bácsik beköltöztek a fideszbe! :))))
jó dolog ez az internet...
nezelodo
@Aki Én: Dehogy költöztek be, a kezdetektől ott voltak ezeknél az egykor Lenint istenítő liberális keresztényeknél a pártvezetésben. Ne tegyünk úgy, mintha ez most derült volna ki. Persze a hívek holnap ennek a megtörténtét is letagadják, legfeljebb az amerikai lapok archívumában lesz megtalálható, mert azt nem tudja a vezér Pecinája megvenni.
Csizmás Kond
Hát ki a kutyafaszát is kérdezhetnének meg egy ilyen ügynem mint ezt a viskis lószart...
Béla333
@Csizmás Kond: 11.26
Terry Black-et nem kérdezhették már meg, bár lehet hogy illetékesebb lett volna.
Yoda69
@ómió: szajjeren kivul meg 9 fideSSes potentat volt kulonbozo burusszeli kocsog bulikban. Szerintem te is koztuk voltal. Ott szoptad szajjer nudlijat, te kocsog bolsevik.
Csizmás Kond
Amúgy többszöri nézegetés után sem tudtam rájönni hogy hol van az az ereszcsatorna amelyiken lemászott a Józsi...
ómió
@Aki Én: Kinek-kinek az a véleménye, amit kialakít magában! Ettől ez a csinnadratta? A szakállas bácsik jellemző helye meg a "prájdotok", amit "haladó módon" mindig támogattok! Nem a Fidesz! Ti! A bolsi tetübandád! Attól, hogy a homokosság egy fideszesről is kiderült - és csak most, mert amúgy sosem "prájdolt" - már újra győzött a Nagy Októberi nálatok? A buziknak úgy en bloc vivát, de, ha fideszes, akkor pfuj-pfuj? Olyan buzipromóterektől, mint ti, bolsik, nem szánalmas ez?
Yoda69
De nagyot röhögnék ha O1G elvtarsrol kiderülne hogy o is kocsog. Végülis hitler is buzi volt, akkor orban miért ne lehetne az.
"brüsszeli orgia szervezője már kilenc magyar fideszes politikust emleget, akik..."
Aki Én
@ómió: rosszkor prideozol, buta lúzer :)
ómió
@Aki Én: Ezt, bolsi fajkretén, majd Kunhalmi efftársnődnek mondjad, amikor köztük "menetel"!
ómió
@Yoda69: Buzi bolsiként, efftársi fajgyökér, megint magadból indulsz ki? Mindig így szoktad, akarom mondani, szoptad??!
Lepényleső
Egyedül,gatya nélkül túltett a teken,akiket az első emeleti erkélyről a tűzoltók mentettek meg egykor Z.egerszegen
egy ügyvéd elfogása kapcsán,- ha az egykori híradó és annak képei nem csaltak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.