Verebes István volt a vendége a PartizánPOP műsornak, ahol Gulyás Mártonnal beszélgetett – írta a meg a Telex.

A műsorban többek között az is szóba került, hogy miért nem vett részt a Heti Hetes 2020-as különkiadásában, amelyben a show legismertebb arcai vettek részt Élete tévedésének és kurvaságnak titulálta, hogy annak idején elment az RTL közel 20 évig futó műsorába szerepelni.

Elment a dolog annyira baloldalra, hogy én azt már nem akartam vállalni.

- magyarázza Verebes a műsorból való távozását.

Arról is beszélt a műsorban, hogy

1998-ban a Tocsik-ügy hatására a Fideszre szavazott.

Azt is hozzátette, hogy azért is volt nézeteltérése a szereplőkkel, mert szerinte elfogultak voltak a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormánnyal szemben, mert „egyik a lapját akarta menedzselni, a másik Kossuth-díjat akart. Azt is mondta, hogy az ő életében a Heti Hetes egy tévedés volt.

Mindent a pénzért csináltam. Én egy lusta ember vagyok

- mondta.

Verebes utólag elismerte, hogy nem volt jó döntés, hogy a Heti Hetesben nyíltan viccelődtek Bajor alkoholizmusával, illetve azt is elismerte, hogy voltak szexista megnyilvánulások a műsorban.

(Telex)

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
@lemming: Verebes is ... én is?! Vele is bajod van, velem is??? Mi a probléma?! Írd már le értelmesen!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
solidedge
Mivel a családom semmibe néz úgy döntöttem a Fideszre szavazok. Megnézem, hogy milyen pofát vágnak, hogy ekkora szégyent hoztam a fejükre.
lemming
@TASzSz: Mikor szarták tele a szád, te geci kommunista múltál rendelkező új fasiszta?
A te identitás zavarod, hogy egy fasiszta kommunista vagy - geci!

Egy hányadék vagy.
Hogy mondják ősmagyarul, hogy egy hányadék vagy, aki egy seggarc?
lemming
Verebes egy mocskos zsidó.

Karva sok zsidó vm a hatalom közrlénr.és kutórba sok zsidő bassza széét Magyaroestégot,
A zsidók baszák szét az egész világot!

Kurva sok zeidó van Orbán kormányzásában.
A zsidók BASSZÁK szét egész Magyarországot - és wz wglssz világot!

A magyar sziúknál noncs ondorarobb a földön!

Auétt üllek meg zsidó, mert gyilkos vagy,
Nyírfa
Nekem meg ő volt az egyik kedvencem. Most már örülök, hogy csak az egyik. Aztán a másik "egyik" Hajós lett, egészen addig, amíg be nem ment a Hír tévébe , hogy felkérje Gyurcsányt a lemondásra.
Az abszolút kedvencem viszont Alföldi volt.
TASzSz
@lemming: Verebes is ... én is?! Vele is bajod van, velem is??? Mi a probléma?! Írd már le értelmesen!
Aki Én
@verőce21: Pedig a gazdádék rajta voltak rendesen.
Tudod, libsi alelnök is volt 10 évig a néhai KISZ titkárod.
Kövér László: A tolerancia, a másság elviselésének képessége olyan alapérték, amit egy igazi liberálisnak nem szabad elfelejtenie

www.youtube.com/watch?v=crRGp7aL3Ow&feature=emb_logo

Neked a megbocsátásod is szelektív, nem csak a memóriád.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.