Dopeman évekkel ezelőtt még hungarocell Orbán-fejjel focizott, pár napja azonban már arról beszélt a Mandinernek, hogy ha a kormány bedurrantja a gazdaságot, rájuk fog szavazni, az ellenzék célja pedig kizárólag a zsákmányszerzés. Pityinger László a 2010-es évek elején erősen kritizálta a kormányt, azonban szerinte egyre több ráció van Orbán Viktor politikájában.

A közösségi oldalakon is komoly felzúdulást keltett Dopeman Mandinernek adott interjúja, amelyben a korábban kőkeményen Fidesz-ellenes rapper váratlanul elkezdte dicsérni Orbán politikáját. Amikor megkérdezték tőle, akkor most fideszes lett-e, azt válaszolta, őt csupán az érdekli, hogy "ki képes megteremteni azt a gazdasági és társadalmi környezetet, amelyben saját magam, illetve a családom, a szeretteim és a barátaim, valamint az egész ország számára lehetőség nyílik az élhetőbb életre".

Pityinger László az interjúban azt is elmondta, hogy szerinte mi az orbáni politika sikerének titka:

A miniszterelnök nagyon jól lát a pályán. Minden igényt felmér, tudja, kinek mi kell, és azt megadja neki. Nagyvonalakban. Ráadásul van egy olyan csibészes észjárása, amivel már európai szinten, a nagykutyák között is jól működik. Egy utolsó mohikán. Közben mindig kellő mértékben fiatalít a csapatán, nőket hoz be a kabinetbe, érzékeli a trendeket. Tehát még a gender szempontokra figyel, sőt, már klímastratégia is van. Például igazságügyi miniszternek tesz meg egy jól fogalmazó, éles eszű, domináns nőt. Ettől függetlenül Orbán Viktor még egy régisulis politikus, az elpuhultabb újabb generációból, egyes európai vezetőkből hiányzik a benne meglévő csavaros észjárás. Nem tudnak mihez kezdeni a határozottsággal.

Az interjú komoly visszhangot váltott ki, amire egy rövid videóban reagált a rapper saját YouTube-csatornáján.

Most nagyon sokan kattognak azon, hogy mennyit fizetett nekem a Fidesz. Nem akarlak titeket felidegesíteni, de most elmondom: megígérték, hogy ha beoltatom magam, kapok 100 ezer forintot

- mondta viccesen a rapper arra utalva, hogy az ellenzéki Momentum elnökének, Fekete-Győr Andrásnak a javaslata szerint éppen ekkora összeggel kellene jutalmazni az oltásra vállalkozókat.

Forrás: Blikk, Index

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Ez az ember sosem volt 100-as. Nála a pénz beszél a kutya ugat!!! Olyan, mint ifjú korában oly kedvelt nagy feró és még vannak néhányan, akik nem tudnának megélni orbán köldökzsinórja nélkül és ezért eladják a lelküket is. Szégyelhetik magukat!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Talán már akkor abban a hiszemben volt, hogy az a Gyurcsány feje? Mára már biztos látja a különbséget. A banki egyenlegközlő levelén...
Jozefina
Ez az ember sosem volt 100-as. Nála a pénz beszél a kutya ugat!!! Olyan, mint ifjú korában oly kedvelt nagy feró és még vannak néhányan, akik nem tudnának megélni orbán köldökzsinórja nélkül és ezért eladják a lelküket is. Szégyelhetik magukat!!!
Gazella
Nono kaptál te rendesen a zsebedbe hányinger.
Yoda69
Hat Dopeman ezzel eljatszottad csekejke becsuleted is. Pedig inkabb lettel volna a kutyak kiralya, mint a kiralyok kutyaja.
ómió
Pedig ez a "mennyit fizet" kérdés, ez annyira efftársi, hogy ihaj!
balos
@ómió: Ereszen csüngve lóg beléd?
ómió
@balos: Gréczy efftársad nudiszelfije fölött nyöszörgöd?! Hacsak úgy nem...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.