Egyesek egyenesen arra buzdítják a fanatikus gyűlölködőket, hogy fizikailag is ártsanak Rékának és Norbinak írja a Délmagyar.

Van egy Facebook-csoport, melynek hátterében – állításuk szerint – cégeik egyik konkurense állhat. A közösség elvakultan gyűlölködő tagjai évek óta igyekeznek lejáratni Rékát és Norbit azzal, hogy hazugságokat terjesztenek róluk és ezzel bizonyíthatóan milliárdos kárt okoztak a vállalkozásoknak.

Durva! Savval akarták leönteni Rubint Rékát
Kép:MTI

Sajnos nem úri hóbortból fogadtam testőrt Réka mellé. Mindenki elhiheti, hogy ő sem érzi magát jól attól, hogy mindenhová egy százkilós képzett fickó kísérgeti, de nem volt más választásunk. Az egyik tagjuk lefényképezett egy palackot, amit kezében tartott és közölte, hogy sav van benne, majd megkérdezte, hogy arcon öntse-e vele a színpadon tornázó feleségemet

– nyilatkozta érthető indulattal a hangjában Schobert Norbi, aki egy másik esetet is felidézett, amikor valaki konkrétan arról írt a csoportban, hogy elgondolkodott Réka halálra gázolásán.

Egy másik alkalommal az egyik tag azzal büszkélkedett a csoportban, hogy a feleségem előtte ment át a zebrán, neki pedig megfordult a fejében, hogy a fék helyett inkább a gázra lép. 

– mondta a fitneszguru, aki maga is kap fenyegetéseket, de önmagát kevésbé félti, hiszen annak idején rendőrként kemény kiképzést kapott.

Természetesen nem vágyom rá, hogy valaki végül odáig merészkedjen, hogy mondjuk pofán vág, de nem vagyok az a beszari alak, aki megfutamodik egy ilyen helyzetben. Sőt!

– jelentette ki Schobert Norbi.

Forrás:Délmagyar
Kép:MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
...mindegy, hogy kitalálok valamit, lényeg hogy mindig beszéljenek rólunk...mondta a guru elvtárs...Ezt már lejátszotta Gábor Zsazsa is, igaz hogy Ő egy világsztár volt, a Réka és a norbika pedig egy nulla értékű férgek !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
gina
Elmebeteg egy pasi, ne csodálkozzon ha ennyire utálják, tünjön el már a szinről. de észre sem veszi hogy unalmas, ahhoz egy kis ész is kellene ami neki nincs///
Málna
Ha ez a sok szerencsétlen azt az időt és energiát, amit gyűlölködésre fordít, a saját életének javítására használná, már nem is lenne miért irigykednie és gyűlölködnie...
Csizmás Kond
...szerintem már le sem szarják együket sem nemhogy még savval fenyegetőzzőn valaki.
volvós
...mindegy, hogy kitalálok valamit, lényeg hogy mindig beszéljenek rólunk...mondta a guru elvtárs...Ezt már lejátszotta Gábor Zsazsa is, igaz hogy Ő egy világsztár volt, a Réka és a norbika pedig egy nulla értékű férgek !!!
jesz
Nemrég még pálmafás háttérből küldtek fotókat...melyből botrány lett (szerintük)...

Ezt ellensúlyozva most Réka vállalta a (negatív) reklámot...

Ezek is átveszik a "mindegy mit, csak róluk beszéljenek" stílust?

Le kéne nyugodni, mert a gyerekeikre is gondolni kellene...a celebek mind ebbe a hibába esnek...a gyerekek meg szopnak a suliban..
Borsó
Ezt egyszerűen nem hiszem el. Ha így megtörtént volna, akkor az illető ellen már eljárás indult volna. Lópofán amúgy sem ronthat már semmi, annyira ronda és nőietlen szegény. Teljesen felesleges lenne savat pazarolni rá.
karma1
Egy kutyaszart akarta ot lesavazni ot barki is! A bunko ferje egy hete tett egy nyilvanos fenyegetest - gyakorlatilag minden kritikusat megfenyegette! - es most csilluska egy kicsit akarja magat sajnaltatni.
Mi van, a makkegeszseges, amugy rendorkepzessel rendelkezo ferje meg sem tudja vedeni mar a feleseget se? Hat nana, hogy inkabb bizniszbe kezdett a felbevagott dalia, minthogy rendorkodjon... AKKOR meg volt onkritikaja... Amiota fogyasztoszer-arus, mar onkritikaja sincs.
lemming
Hol van Dél-Magyarország? Nem találom a térképen.
Kidobott pénz lenne a sav, mert a zsidó kurván már a sav sem segít. /savas bácsi/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok