Szikora Róbert azt ugyanakkor nem fejtette ki a közösségi oldalán közölt írásában, hogy pontosan milyen is a csikidamm hazaáruló.

Azt az időszakot éljük, amikor mindent átváltoztatnak. Amikor 97 nemi identitás is létezhet, amikor az abszurditást hirdetők, az anarhisták, az elmebetegek szellemi terrorban tarthatják a normalitást. Ekkor a józanság megtorpan, és remegő szívvel szemléli, hogy mi is történik körülötte...

- írja Szikora Róbert legújabb Facebook-bejegyzésében.

Majd egy utcai verésről ír az R-Go frontembere, amit annak idején végignézett, ez után közölte, hogy ez a vég kezdete, de nem szabad félni, ahogy az a Bibliában is szerepel pontosan 365 alkalommal. Szikora ez után arra biztatja követőit, álljanak ki a meggyőződéseikért, ne maradjanak csendben.

Álljatok ki a meggyőződésetekben, a józan észben, és legyetek bátrak, hiszen nem a gyávaság, a félelem lelkét örököltük, hanem az erőét, a hitét, a bátorságét és a hűséges szeretetét...

Hozzáteszi: "Senki se hallgassa el azt, ami belül nyomja, mert csak a mocskos szájú komcsi náciktól, rasszistáktól harsog a net világa... Vissza a mi FB oldalunkra... Közösítsétek ki a durva, hazug beszédet, a farkasokat, akik közétek törnek, hogy kiraboljanak és megtizedeljenek Titeket!"

A Csikidamm hazaárulóktól el kell határolódni, meg kell tisztulni, és így újjászületve várni a feltámadást, a nyarat.

- írja Szikora.

Bízzunk Istenben, Jézusban, a megújító Szentlélekben... És higgyetek bennem is, bár csak emberi módon! Köszönöm a kitartásotokat...

- zárul a poszt.

Kedves Barátaim, követőim, rajongóim! Azt az időszakot éljük, amikor mindent átváltoztatnak. Amikor 97 nemi identitás is...

Közzétette: Szikora Róbert és az R-GO Hivatalos Oldala – 2021. január 17., vasárnap

A 24.hu hozzáteszi, hogy Szikora írásának zavarossága a követőknek is feltűnt, többen felvetették a kommentek között, hogy olyan, mintha nem is ő írta volna a posztot, és hogy lehet, hogy feltörték a fiókot, azóta azonban az oldal adminja hosszú posztban írta le, hogy aggodalomra semmi ok, a poszt valóban Szikorától származik.

Forrás: 24.hu

63 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sokanvagyunk
Elég zavaros eszű lehet a "barátai, követői, rajongói" (az elvtársait kihagyta) tábora - vagy ő maga - ha ilyen maszlaggal szólít vagy szólal meg.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Mit lehet ehhez hozzátenni? Egy igazi CIKIDAM!
Emlékezzünk rá, hogy Robinak az Orbán hozta el a szabadságot. Hiszen a szocializmusban ő volt az elnyomott, megnemértett és ki nem terjesedhető avantgard művész. Se koncert, se lemez, se pénz?!?!
Most bezzeg pénz is, bár nem a zenéért, csupán nyalni kell hozzá és kész.
A gidák pedig így, utólag is csókoltassák!
kissé felnőttem
a saját gazdáidról beszélsz hogy tudd 1 sincs aki nem volt párttag
( = nem azonos a kommunistával mert az meggyőződéses fanatikusan ) szellemileg téged nem lehet terrorizálni, mert szellemed sincs hazaárulózással meg csinjával hamar lesz ám egy pár feljelentés polt sem mos ki belőle tudd!!
namihami
Bocs: ...nem teRjesedhető, csak teLjesedhető... (így értelmes a mondat)
Aki Én
Te csikidammozol évtizedek óta, nyalonc ratyi!
solidedge
Hú de megijedtem. Lázasan kutatom a neten, hogy Csikidamm vagyok-e? Mert ha igen elbujdosok, mert tudom Robi nem tököl.
Aki Én
...ez a legjobb:

,,Amikor 97 nemi identitás is létezhet"

Mondja ez a se fiú, se lány lény :)
Egyébként ha így is lenne, mi köze hozzá, miért nem elfogadó másokkal? Miért pont egy fidesznek, meg a buta híveinek kellene megfelelni, miért ők akarják megmondani, mi a normális?
Nekem pl. az nem tetszik, ahogy ez az eunuch vonaglik, sápítozik a nemtelen hangján. Miért pont egy ilyennel mondatják ki a faszságokat? Vagy ez magától ekkora vadparaszt? Azt kritizálja, amit akarva, akaratlan képvisel
sokanvagyunk
Elég zavaros eszű lehet a "barátai, követői, rajongói" (az elvtársait kihagyta) tábora - vagy ő maga - ha ilyen maszlaggal szólít vagy szólal meg.
Pálinkafőző Rézüst
soha nem volt normális... :))) aki komolyan veszi, azzal is baj van... :))))
lópicigáspár
Szívembűl szólott! Mert ép eszömmel biztos nem írnék ily fönnkölt dógokat! Mostmán csak azt vóna jó tudni, mi a fasz az a csikidam, vagy mi!?
Nessy
Ez a jó lélek is is megzakkant vénségére!
Nessy
@lópicigáspár: A követői bizton tudják! Hiszen hasonló, a hasonlónak örül!
silber13
@lópicigáspár: zeintm csikidamm vagy mi a kórság éppen olyan, mint Kodálynál volt az "ingyom-bingyom táliber tutáliber máliber" :))))))))))))))))))))))))
Ábel
Sajnos ez a vírus az agyat is rombolja. Egyre nagyobb hülyeségeket beszél. Bár lehet, hogy szeretne néhány milliót a fogadott gazdájától, mint a többi rendtársa.
cikicakk55
Már több könyvet is elolvastam róla,de a zenekat tagjai is utálták a hisztijei miatt, a nekik dolgozó diszletmunkások is idegbajt kaptak,ha megtudták neki kell színpadot építeni, Pont olyan irritáló,mint Győzike. Undorító vagy Robi. Soha nem szerettelek,se téged,e a zenéd,bár lett volna pár szép dalod,ha nem a te affektáló stílusoddal lett volna előadva. Inkább maradtál volna dal és zeneszerző és nem énekes.
Nessy
Miután a kezdeteknél sem értettem mi az ördög füle az a "csikidamm", akkor most aztán végképp nem értem, milyen a "csikidamm hazaáruló"! Tudja valaki??
Jozefina
@Nessy: én csak gondolom: csikadam = kipcsak!!! Igy jó??? :)
Nessy
@Jozefina: Lehet, hogy egy ősi közös kipcsak szavunk? :-))
Clavigo
Azt hittem,,a Patakinál nincs kreténebb dalnok az országban.
justhpeter
Igazi ünnep az lenne, ha Szikorát Patakyval együtt vinnék el az ufók.
csak úgy....
ez várható volt! orbán, magaköré gyüjti az ország elitjét és onnan a csikidam robi sem hiányozhat! Széchenyi forog a sírjában..
Gazella
@Ábel: alapból is agybeteg ... nem mpst tört rá ez a marhaság!
volvós
Mi van buzi robika ??? Kiengedtek a detoxból, kis pedofil csuhás-szopogató LME - beteg ???
Eladott Ország
Hogy is mondta Hofi? ,,Ez már akkor is egy senki volt, amikor még volt valaki!" Kiöregedtek, nyugdíj ha van is, az nem elég a megszokott nagy lábon éléshez. Ezért levetkőzték a gerincüket, rájöttek, hogy a hatalomhoz való dörgölőzéssel kis lóvét ki tudnak csikarni. Ennyi. Melyik is kezdte? Ha jól emlékszem a nemzet csótánya.
Málna
@Nessy: A csikidam az R-go zenei stílusa. Szikoráék találták ki.
silber13
@Málna: em ismere a zenei végzettségedet, hozzáétésedet, de Szikoráék nem találtak ki semmi újdonságot!. Tucat zene, semmi más. Egyáltalán nem egy nagy durranás, sem a muzsikájuk, sem a csapat.
t
Málna
@namihami: "Emlékezzünk rá, hogy Robinak az Orbán hozta el a szabadságot. Hiszen a szocializmusban ő volt az elnyomott, megnemértett és ki nem terjesedhető avantgard művész. Se koncert, se lemez, se pénz?!?!"

A 80-as években voltak a legsikeresebbek. Lemezek, koncertek - és gondolom, pénz is volt bőven.
Nyírfa
Begolyózott. Így járunk, ha a jóság , a szeretet álarca mögé bújtatjuk az agresszióinkat.
Málna
@silber13: Ez egy stíluskeverék, amit ők találtak ki. Szerintem kellemes zene, és van pár igazán jó daluk.
namihami
@Málna: 16.38: Akkor végképp igaz, hogy a szocializmus kiszolgálója mára, a többi fideszkomcsival egyetemben, csinált némi fordulatot a meggyőződésében. Olyan orbáni (is) módra. A többi egyszerű irónia volt a részemről.
""Akinek van humora, az mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes.""--nem én mondtam, de igaz.
silber13
@Szeparepa2: Leet még esetleg cella-dam is!-))))))))))))))))
silber13
@durbincs: kuss román senkiházi tolvaj!
Ludmilla
@Málna: @Málna: akkor hallgasd ezt a pösze,mesterkélt senkiházi szart
Málna
@namihami: Azt se tudod már, mit beszélsz. És még humoros se volt. Na ennyit erről.
Málna
@Ludmilla: Rendben. Ha ehhez lesz kedvem, hallgatni fogom.
Gauntlet
valóban tőle?
akkor mágiscsak ő a zavaros !
namihami
@Málna: 16.57:: Kezdesz ""durbincsosodni"". Vagy csak olvasási nehézségekkel kűzdesz.
Ne tedd. Nem a legjobb ajánlólevél, persze a fideszes köröket leszámítva. Ott még elvárás is.
Málna
@namihami: Nem, egyik sem. Ne próbáld rám kenni a saját hülyeségedet...
lampa laz
B*ki, ezért az agyfosásért kár volt megöregedned.
csak úgy....
@Málna: a röhej benned,hogy ha a robi nem nyalt volna egy nagyot a kedvenc humoristádnak,akkor azt sem tudnád,hogy ki az a szikora!

@Málna: azért ne meséld be itt senkinek,hogy te ingyen csinálsz magadból bohócot és hülyét és ebben nem támogat (anyagilag) a fidesz mert az már gyógyíthatatlan lenne! az ukrán állampógárságod még létezik?
lópicigáspár
@silber13: Na, most aztán beleszaladtál! Mer, hogy tutá liber, az tény, de, hogy tálib e'? Na az mán a terrorizmustat pödzögeti!
csak úgy....
@Málna:" A 80-as években voltak a legsikeresebbek. Lemezek, koncertek - és gondolom, pénz is volt bőven. " ...erre írod,hogy .."Emlékezzünk rá, hogy Robinak az Orbán hozta el a szabadságot. Hiszen a szocializmusban ő volt az elnyomott, megnemértett és ki nem terjesedhető avantgard művész.."
@Málna: baxod,szerintem minden 55 év fölötti fideszes agya szalajszt ,aki ezt az ócska dumát beveszi! akik ingyen az hülye aki pénzért az akkor egy mocsok vagy kisztag és ifjugárdista is volt! @Málna: te egy csikidam...
Gazella
@Nyírfa: 16:43 ez a zakkant robi, pataki kettő
csak úgy....
@Málna: leslie mándokinak is orbán hozta el a szabadságot? :)
csak azért kérdem,mert ö is szerepel a fidesz fizetési listán..
Lepényleső
...talán azokra gondolt akik a közpénz magánosításának különböző változatain törik a fejüket,
s a vége mindig ugyanaz;degeszre tömik közpénzzel családtagjaik és saját zsebüket,s ehhez
némelyek fennhangon még énekelve éljeneznek,ahogy sokan egykor is tettek?
creativehun
Annak idején volt több számuk is ami akkor is most is tetszett..,tetszik. Ettől még persze Robi egy kretén! Mi a búbánatos tök az,hogy csikidam hazaáruló??? Most komolyan...minden levitézlett valamikor felkapott zenésznek elmegy teljesen az esze?? Kezdődött Mándokival..aztán jött Pataki ..Nagy Feró..Robi...már csak a gidák hiányoznak. Jaaa...nem.. azok sem..hisz birka akad a fideszesek közt épp elég! Ezek a modern kori muzsikus cigányok..oda bazseválnak ahonnan a pénzt remélik! Szánalmas ..
Gazella
@Clavigo: de van.. ezeken kivül még jó pár..
Gazella
@justhpeter: pont erre gondoltam én is.
nezelodo
Robi, nagyon el vagy tájolva, a mondandód annyira érthető, mint a beszédhibáddal előadott dalszövegeid. Nem tehetsz róla, hogy nem vagy jó helyzetfelismerő még saját érdekedben sem, nem az eszedért szeretnek a rajongóid. A NER társaid között is szép számmal vannak ilyenek öt perccel a rendszerváltás előtt jelentkeztek be nyalni az akkori rendszernek, vagy fütyűlni a III/III-ba aztán simán kinyírták pld. a hitükhöz hű papjaikat is. Ha újra megfordulna a szél simán beállnátok megint a trendi szélirányba. Hiába, kell minden nemzetmentőnek a "Ballagó katona"
balos
Fiatalabb korában az anyja kordában tartotta!Mára kicsit szét esett a csordában!
ómió
Mindenfélétől meg kéne...! Csakhát ez "demokratikusan" fából vaskarika!
NKF
Mit hablatyol itt összevissza ez a buznyák?Érted?Én nem.
lemming
Durva, ahogy másznak elő a patkánylyukból a szervilisek - egyre nagyobb hangot adva maguknak az őrületnek.
silber13
@durbincs: Figyelj te gazember!! Jól esett viccet csinálni és únyt űzni járvánból, meg a szent koronából ? Ideje már szerkesztőségeidet lapátra tenne, té meg egyenst falhoz állítani és bumm!!!
csak úgy....
@durbincs: nálad elment a csikidam? biztosan büdös bévürü a buksid.
silber13
@durbincs: Mondták már sokan, hogy kankurvákkal és hímringyókkal ne társalojak.Ez a két jelző rád vontkozik. Választ mellőzni kéretik!!
Sámannus
Csíki damm aki rongyosra szopja az orbán farkát, vagy a Gyurcsányét ez a napnál világosabb. A 97 identitásban ő is benne van. Valóban a sok ner szoppancs igazi szakértőjévé avanzsált, de még nem vett részt minden unga-bungában ezért például a csutorától még ő sem jutott el a csatornáig., egyenlőre az eresztyénységet tanulmányozza, "Jézus" barátai még nem járatták be teljesen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.