Jellinek Tina közel hat hónap alatt 25 kilótól szabadult meg, orvosi segítség nélkül.

Emillel együtt kezdtünk a diétába hat hónappal ezelőtt, és büszkén jelenthetem, hogy nagyon jól haladunk. Én 25 kilót, Emilke a kezdeti súlyához képest már 80 kilót fogyott le. Emillel közösen döntöttünk az életmódváltás mellett. A kiváltó ok az volt, hogy egy időben már nem jöttek rám az XL-es ruhák

– mondta Emilio felesége.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Emilio Jellinek (@emilioking13) által megosztott bejegyzés

A teljes életmódváltás előtt Tina orvosi beavatkozásokkal próbált lefogyni, sikertelenül. A Borsnak elmesélte, mikor jött rá, hogy neki nem műtétre van szüksége, hanem teljes életmódváltásra.

2007-ben betettek nekem egy gyomorgyűrűt, aminek a segítségével 140 kilóról 75 kilóra fogytam, és amit 2013-ban ki kellett venni, mert gyulladás lépett fel a szervezetemben. Utána három év alatt visszamászott jó pár kiló. 2016-ban megint műtőasztalra feküdtem, akkor gyomorszűkítő műtétem volt, sikerült is lefogynom újra 15 kilót. Sajnos, ez sem bizonyult tartósnak, újra hízni kezdtem egészen a múlt nyárig, amikor azt mondtam, elég volt! Nekem nem műtétekre, hanem életmódváltásra van szükségem, hiszen tévhitben van az, aki azt hiszi, a gyomorgyűrű vagy -szűkítés megváltás, ezért Emillel közösen elhatároztuk, hogy változtatni fogunk

Annyira jól sikerült ez az életmódváltás, hogy teljes ruhatárcserére volt szükségük.

A Tináról készült friss fotókat a Bors oldalán nézheti meg.

Forrás: Bors, Blikk

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Hat elnezve ezt a fotot Crocodile Dundee biztos megtapogatna alul, hogy ellenorizze valoban no-e.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.