Betelt a pohár Rubint Rékánál és férjénél, akik úgy döntöttek nem tűrik tovább, hogy gyalázkodó, nyomdafestéket nem tűrő kommenteket kapnak idegenektől.

A Schobert család jogi lépéseket tervez azon csoport ellen is, amely kifejezetten azért alakult, hogy a család minden megnyilvánulását kifigurázza.

7-8 éve van egy ilyen Facebook-csoport, amelybe az utálóink gyülekeznek. Egy ideig követtem, aztán úgy voltam vele, csak energiát vesz el, nincs értelme ezzel foglalkoznom. Néha egy-egy kedves vendégem megmutatja, mi folyik ott és elképeszt. Még a live videóinkat is percről percre, szinte kikockázva kritizálják. Sajnálom és szánom azokat, akik azzal vannak elfoglalva, hogy mi történik más életében. Nyilván addig se kell a saját dolgaikkal foglalkozni. Ráadásul teszik ezt olyan gyűlölettel, haraggal, hogy biztos vagyok benne, egyesek orvosi kezelésre szorulnának

– mondta Rubint Réka a Blikk cikke szerint a Sláger Reggel műsorvezetőinek.

Az edző hozzátette, hogy egészen addig nem érintette meg a dolog, míg a gyermekeik nem kerültek célkeresztbe.

Rám mondhatnak bármit, de az, hogy a gyerekeinket bántják, ráadásul olyanok, akik a profiljuk alapján maguk is anyukák-apukák, nagyszülők... Milyen generációt nevel fel egy ilyen mocskolódó, frusztrált ember? Sokan azt mondják, ezt tűrnie kell annak, aki közszereplő. Nem a véleménynyilvánítás zavar, nem kell minket szeretni, de a gyűlölködést, a nyomdafestéket nem tűrő megnyilvánulásokat senkinek nem kell és nem is szabad elviselnie, ha ismert ember, ha nem!

– tette hozzá Rubint Réka.

Amikor az ember azt olvassa, miközben az egyik gyerekével várandós, hogy ’Láttam ezt a k * * *át a zebrán átmenni a gyerekével. Gondolkodtam, hogy a gázra vagy a fékre lépjek’ – ezt miért kéne bárkinek is eltűrnie?! Sajnos, az utóbbi időben csak rosszabb lett a helyzet, ezért is döntöttünk úgy, hogy ez nem tűrjük tovább

- nyilatkozta Réka.

Forrás: Blikk

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Oké, Réka, igazad van, nem kell eltűrnöd. De Ti pakoljátok ki az életeteket a netre, Ti vállaljátok az ezzel járó felelősséget, és viselitek a következményeket. Nemcsak az a helyes, ha a gyűlöletbeszéd ellen felléptek, hanem az is, ha visszafogottan, átgondoltan jelentek meg a médiában.
Nem kell hirdetni magatokat, nem vagytok guruk, tanítók, bármennyire is szeretnétek ebben a szerepben tetszelegni. Hogy mennyire nem váltatok követésre méltóvá, azt éppen az alázat hiánya, a magamutogatás, ez a nyomuló akarás mutatja.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jesz
mint már írtam, abba kellene fejezni ezt az ömlengő, öntelt médiaszereplést..pontosan a gyerekek miatt...

Önök azok, akik hülyeséget hülyeségre halmoznak...fenyegetőznek, ledorongolnak mindenkit a tévedhetetlen tudásukkal...

...pedig csak öntik a szart a fejükre...azt viszont minden nap, minden percben...nézzenek tükörbe, vegyenek vissza a gyermekeik érdekében...nagyon kibasznak velük.
Yoda69
@kokopelli: Ez azert van, mert ez egy es ugyanaz a szemely: shikari, omoi, durbincs es meg ki tudja milyen nickeken szerepel(t).
kokopelli
@Yoda69: a fórum "Crem de la creme"-jei!...igaz,hogy a szavatossági idejük kb. '89 -ben már lejárt,de a pultra azért
visszateszik (csempészik) őket!
Lepényleső
...a sértődöttek egy valamivel biztosan tisztában vannak,ez lesz a helye az ingyen reklámjuknak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.