Nettó 11,6 millió forintot költött a Magyarságkutató Intézet a pozsonyi csatát bemutató animációs filmre, írta meg a Magyar Hang, miután kikérte a szerződéseket a kormányzati intézménytől.

A cikkből kiderült, hogy 2019 júliusában kötött szerződésben többek közt abban állapodtak meg, hogy a Hyperion Interaktív Oktatásfejlesztő Kft. az 50 perces 3D animációs filmet "a 2019-es standardok alapján AAA+ minőségű animációkkal és modellekkel" készíti el.

A filmgyártón kívül a Magyarságkutató Intézet még három embernek fizetett:

Tóth Gabriellának 502 ezret a filmhez írt dal felénekléséért

Kőházy Ferencnek 502 ezret a filmhez írt dal felmondásáért,

és Tóth Gergelynek szintén 502 ezret a werkfilm elkészítéséért.

(Magyar Hang)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Giovanni Alba
@fergeteg: "Veszprémy László történész szerint egyetlen forrás sem támasztja alá azt az interneten nagyon elterjedt mendemondát, hogy minden amerikai hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik a pozsonyi csatából az összhaderőnemi akadémián. Nem is nagyon lehetne, hiszen annak 15. századi humanista leírását egy az egyben igen nehéz lenne készpénznek venni. Az egykorú forrás pedig mindössze egyetlen egy rövid mondatot tartalmaz a csatáról."
"A csatát a magyarok ellen elsősorban a bajor sereg vívtak és megsemmisítő vereséget szenvedett a magyaroktól. Az ütközetben Luitpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek is elesett. Szinte a teljes bajor nemesség és számos keresztény pap életét vesztette a csata során.[4] A magyarok újabb területeket nyertek az Enns folyóig, mely 955-ig a magyar határvonal lett[5] és a honfoglalás lényegében e csatával fejeződött be véglegesen. Mivel kevés forrás tudósít róla megbízhatóan, részletei jórészt ismeretlenek. Manapság meglehetősen túlmisztifikálják és óriási jelentőséget tulajdonítanak neki, annak ellenére, hogy korabeli források alig említik. Kristó Gyula történész, a magyar történetíráshoz hasonlóan, a honfoglalás eredményeinek végleges szentesítését látta a pozsonyi csatában.[6]"
hu.wikipedia.org/wiki/Pozsonyi_csata
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
fergeteg
Végre,hogy ezt a filmet elkészítették.
A West Pointon tétel az amerikaiaknak. Még Lee tábornok is oktatta anno 1860 körül a katonai akadémián
Egy kis nép az "ungurok" dicső,addig nem alkalmazott harci technikáját amit a Kárpát hegyeken belül hajtottak végre
Innen jött az átkarolós hadművelet.
Elnevezés egy régi amerikai katonai folyóiratból való.
Giovanni Alba
@fergeteg: "Veszprémy László történész szerint egyetlen forrás sem támasztja alá azt az interneten nagyon elterjedt mendemondát, hogy minden amerikai hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik a pozsonyi csatából az összhaderőnemi akadémián. Nem is nagyon lehetne, hiszen annak 15. századi humanista leírását egy az egyben igen nehéz lenne készpénznek venni. Az egykorú forrás pedig mindössze egyetlen egy rövid mondatot tartalmaz a csatáról."
"A csatát a magyarok ellen elsősorban a bajor sereg vívtak és megsemmisítő vereséget szenvedett a magyaroktól. Az ütközetben Luitpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek is elesett. Szinte a teljes bajor nemesség és számos keresztény pap életét vesztette a csata során.[4] A magyarok újabb területeket nyertek az Enns folyóig, mely 955-ig a magyar határvonal lett[5] és a honfoglalás lényegében e csatával fejeződött be véglegesen. Mivel kevés forrás tudósít róla megbízhatóan, részletei jórészt ismeretlenek. Manapság meglehetősen túlmisztifikálják és óriási jelentőséget tulajdonítanak neki, annak ellenére, hogy korabeli források alig említik. Kristó Gyula történész, a magyar történetíráshoz hasonlóan, a honfoglalás eredményeinek végleges szentesítését látta a pozsonyi csatában.[6]"
hu.wikipedia.org/wiki/Pozsonyi_csata
Ludmilla
annyira jól sikerült,hogy Tóth Turulnak egészséges nemzettudata lett
namihami
""Kőházy Ferencnek 502 ezret a filmhez írt dal felmondásáért,""
Én a feléért ""felmondtam"" volna. Az éneklés persze más tészta, azt mégse...
ittott
most már értem Tóti lázadást. Jó kurva. pénzért még élvezi is.
verőce21
Nagyon olcsó volt a film költségvetése! Ezt a Vajna stúdió megcsinálta volna másfél milliárdért is.
lemming
"A pozsonyi csata 907. július 4. és 7. közé tehető időben zajlott

!!! a keresztény Keleti Frank Királyság és a pogány (tengrista*) Magyar Fejedelemség erői között !!! - hát akkor ez nem a magyar kereszténység ünnepe. Köcsög félázsiai barbár hordáé, mint a mai törzsi szellemben gondolkodó fideszes csordáé.

* "A tengrizmus ősi közép-ázsia vallás, amelyet a sámánizmus, animizmus, totemizmus és az őstisztelet jellemzett. Olyan politeista vallás, amelynek élén egy főisten állt. A magyar, hun, török, mongol sztyeppi népek ősvallása volt, fénykorában óriási területeken követték."

!!! a mai Pozsony (korabeli forrásokban: Braslavespurch vagy Brezalauspurc) közelében !!! - hát akkor ezt nem Pozsonyi csatának kéne hívni. Ez kb. olyan, mintha a mai Budapest területén vívott csatát Budapesti csatának hívnák. Köze nincs hozzá!

"Manapság meglehetősen túlmisztifikálják és óriási jelentőséget tulajdonítanak neki, annak ellenére, hogy korabeli források alig említik."

És még rengeteg shit van ezzel a történettel kapcsolatban.
A történelemhamisítás biztos, innentől kezdve kicsit sem érdekel ez a mese habbal!
yazo64
Az a vasmaszkos pasi hogy kap levegőt? A segglyukán keresztül sem jut hozzá:)
ómió
Mert, ugye, ha még Kun Béla efftársuk "emlékének ápolására" költötte volna...!
Lepényleső
Ez is olyan mint minden amire költenek;mindent megér,- kivéve az árát?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.