A Bagossy Brothers Company három kategóriában is elnyerte a Petőfi Zenei Díjat, amelyet a Duna Televízióban közvetített gálán adtak át szombat este.

Átadták a Petőfi Zenei Díjakat, tarolt egy erdélyi zenekar
Az év zenekara, a Bagossy Brothers Company tagjai, Bagossy Norbert (b2) és Bagossy László (j2) valamint a díjátadók, Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatója (j) és Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója (b) a Petőfi Zenei Díjak átadása televíziós felvételén az MTVA Kunigunda útjai gyártóbázisának stúdiójában 2021. január 21-én. MTI/MTVA/Kaszner Nikolett

A Petőfi Rádió és az M2 Petőfi TV névadóját, Petőfi Sándort formázó szobrokat immár ötödik alkalommal adták át, ezúttal tizenkét kategóriában. A 2016-os alapítás óta előbb a VOLT, majd a Strand Fesztivál adott otthont Magyarország egyik lerangosabb zenei díjátadónak, amelyet ezúttal a hagyományos, nyári időpont helyett biztonságos körülmények között, közönség nélkül, stúdióban rendeztek meg.

Az év férfi előadója Bagossy Norbert, az év női előadója Rúzsa Magdi lett. Az év zenekara díjat a Bagossy Brothers Company vehette át, amely a Visszajövök című dallal az év videoklipje elismerést is kiérdemelte. Az év akusztikus koncertje kategóriában Demjén Ferencet díjazták.

Átadták a Petőfi Zenei Díjakat, tarolt egy erdélyi zenekar
Az év dala kategória győztesei, Rácz Gergő és Orsovai Reni. MTI/MTVA/Kaszner Nikolett

A Petőfi Zenei Díj ezen kategóriáinak jelöltjeit a Petőfi Rádió 2019. március 1. és 2020. március 1. között legtöbbet játszott száz magyar dala közül választotta ki egy száz tagú, zenészekből, producerekből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló szakmai grémium. A közönség és a szakmai testület tavaly ebben az öt kategóriában szavazott együtt, a végeredménybe a voksok 50-50 százalékban számítottak bele.

A díjazottak közül néhány már ismert volt. A Dal 2020 adásában adták át az év dalának járó Petőfi Zenei Díjat Rácz Gergőnek és Orsovai Reninek, akik A Dal Akusztik győztesének járó különdíjat is megkapták és az év felfedezettjének, a Tortugának. Szintén korábban bejelentették a szervezők, hogy az életműdíjat Horváth Charlie énekes kapja.

A Petőfi Zenei Díj zenészeknek odaítélt szakmai díjai közül az év gitárosa Madarász Gábor lett, az év ütőhangszerese Bánfalvi Sándor, az év billentyűse pedig Lepés Gábor. Az év dalszövegírója elismerést pedig Molnár Tamás vehette át, aki már A Dal 2020-ban is örülhetett, hiszen ott is ő nyerte el a legjobb szövegírói különdíjat.

Átadták a Petőfi Zenei Díjakat, tarolt egy erdélyi zenekar
Frenreisz Károly, Horváth Charlie és Pataky Attila. MTI/MTVA/Kaszner Nikolett

A díjátadók között volt Kapás Boglárka világbajnok úszó, Marco Rossi labdarúgó szövetségi kapitány, Köbli Norbert forgatókönyvíró, Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán, a Petőfi Zenei Díj alapítói, valamint Medvegy Anikó, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatója, Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója és Tomaj Balázs, az MVM ügyfél vezérigazgató-helyettese.

A különleges, erre az alkalomra készült produkciók között volt Presser Gábor és Rúzsa Magdi duettje. Az énekesnő a Bergendy Istvánról is megemlékező Halott Pénz vendégeként szintén színpadra lépett a zenekar legújabb dalával. A Bagossy Brothers Company is egy medleyt és a 15. születésnapját egy év csúszással ünneplő Irie Maffia a legnépszerűbb dalaiból összeállított válogatást adott elő, a Kelemen Kabátban Nagy Feróval együtt énekelt, a Random Trip Schoblocher Barbarával (Blahalouisiana), Molnár Tamással (Jetlag), Vitáris Ivánnal (Ivan & The Parazol) és Tanka Balázzsal (Turbo) egy Omega-klasszikusokból álló produkcióval tisztelgett a közelmúltban elhunyt Benkő László és Mihály Tamás életműve előtt. A Tóth Verával kiegészült Budapest Bár Balázs Fecóra emlékezett.

Idén először a díj mellé a közmédia minden díjazottnak egymillió forintot, az életműdíjasnak pedig hárommillió forintot ajánlott fel.

(MTI)

Itthon - 2021. March 8., 23:19
Orbán Viktor elutazik a héten
Itthon - 2021. March 9., 01:41
Karácsony Gergely karanténba vonult

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Ha legalabb a Petofi utan hozzatettek volna, hogy "radio" ! Igy elegge megteveszto... A masik: mar megint csak Romaniaban talaljuk meg a legjobbakat valamiben... Aha...
karma1
Ha legalabb a Petofi utan hozzatettek volna, hogy "radio" ! Igy elegge megteveszto... A masik: mar megint csak Romaniaban talaljuk meg a legjobbakat valamiben... Aha...
RonaGyuri
@karma1: hiába no a migráncs hordák letiporják ezt is az országban! =))
Afra
Én nem is néztem ezt a politikai alapon döntő sz...t...
sgl
Aztán majd jön a Bartók irodalmi és szavaló verseny.
namihami
A díjazottak tökéletesen reprezentálják a rádió szinvonalát is. És a Petőfi Rádió nem érti az alacsony hallgatói számot.
karma1
@namihami: Akarki is legyen az a jobb oldalon allo bige, ugy tudnam a flegma pofajaert szajon vagni, hogy mindjart tudta volna, hogy hogy illik viselkedni egy dijatado csoportkepen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok