Míg nagyon sokan kerültek kilátástalan helyzetbe a pandémia miatt, Xantus Barbara bebizonyította, hogy vesztésre álló helyzetben is lehet győzni! Ő is elveszítette a munkáját, és azt sem tudta, miből fogja kifizetni a számláit írja a Blikk.

Először munkát keresett egy maszkokat árusító üzletben, majd amikor a legkevésbé várta, egy férfi is betoppant az életébe. Hogy maszkkal az arcán, a maszk üzletben történt-e, erre a kérdésre csak sejtelmesen elmosolyodik.

Három évig nem volt senkim, egyedül voltam. De ez nem panasz akar lenni, hiszen ez az én döntésem volt. Ugyanis úgy gondoltam, hogy most a gyerekeimre és a munkámra szeretnék első sorban koncentrálni. Nem is történt olyan találkozás sem az életemben, aminek következtében esetleg felülbíráltam volna a döntésemet. És akkor jött a pandémia, a munkanélküliség, és az új munka. Számomra is teljesen váratlanul vele együtt még valami bekopogtatott az életembe

– meséli Barbara, aki teljesen kivirult. Ragyog, pörög, látszik rajta, hogy boldog.

Én egy romantikus nő vagyok, akinek nagyon fontos, hogy olyan emberrel találkozzak, aki képes azon a hőfokon égni, mint én. Most újra átélhetem ezt az érzést! Többet viszont egyelőre nem is szeretnék beszélni erről a dologról. Ugyanis én bármilyen meglepő, egy nagyon szemérmes nő vagyok, és nem szeretem kiadni az érzéseimet. Megtanultam, hogy nem kell mindent kimondani, amit gondolunk, egy kapcsolatban kell tudni helyet hagyni a titkoknak is. Én pedig most megpróbálok vigyázni erre a kapcsolatra. Ráadásul még egy szuper dolog történt velem mostanában! Lett még egy állásom: a maszkok árusítása mellett szónoklatot tanítok egy főiskolán! Nagyon élvezem a feladatot, hiszen ez már igazán közel áll az igazi hivatásomhoz. Ami azért rettenetesen hiányzik.

- tette hozzá.

Forrás:Blikk

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.