Nemrégiben töltötte be hetvenötödik életévét Nagy Feró. A jeles alkalomból a miniszterelnök is felköszöntötte a dalszövegírót. Erről is kérdezte a Rockstation blog. "a Nemzet Csótányát".

Nagyon jólesett, hiszen olyan fügepálinkából kaptam, amelyhez szerintem a Karmelita kolostorban termelték a fügét. Úgy emlékszem, vannak ott fügefák. Írt hozzá egy kis levelet is. Nagyon jólesett, hogy a miniszterelnök úr észreveszi, hogy születésnapom van és foglalkozik vele

- mondta az Orbán Viktortól kapott ajándékáról Nagy Feró. A zenészt 75. születésnapja, valamint az ez alkalomból megjelent tribute-lemez apropóján kérdezte a Rockstation blog. A születésnapi Orbán-üdvözletről Feró még annyit mondott: 

És felköszöntenek azok a rajongók is, akik – mondjuk így – elmentek egy másik irányba, de a nagyon nagy baloldali politikusok nem. Érdekes a dolog. Az ember ne felejtse el, honnan indult. Aztán hogy hova érkezik, hogy nem ért egyet velem valamiben, vagy hogy nem tetszik neki, hogy engem Orbán Viktor felköszöntött és ezért nem is rajong annyira értem, az engem nem zavar. Nekem tetszik. Tiszteletben tartom mindenkinek a politikai állásfoglalását, gondoljon mindenki azt, amit akar, de van az ún. művészeti része a dolognak. Ahogy én is hihetetlenül tiszteletben a tartom Bródy Jánost, mert az egyik legnagyobb magyar alkotó, zenész, szövegíró.

"Nekem születésnapi albummal kapcsolatosan az az elsődleges, hogy az én személyem vagy a szerzeményeim, a tevékenységem összefogta a zenésztársadalmat, és Ákostól Bródyig mindenki megtisztelt azzal, hogy rajta van ezen a lemezen. Ez egy összefogás, mi együvé tartozunk, ami egy nemzeti minimum, ha más nem is" – nyilatkozta a születésnapi kiadványról a Beatrice frontembere.

Forrás: rockstation.blog.hu,  24.hu

Címlapkép: Instagram

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lepényleső
Sokan gondolhatják azt most nagy Feróról,- amit egykor gondolhatott az olyanokról amilyen most ő?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Lepényleső
Sokan gondolhatják azt most nagy Feróról,- amit egykor gondolhatott az olyanokról amilyen most ő?
Nessy
@Lepényleső: Ebben a korban már előfordulhat kezdődő demencia.Az első tünetek a feledékenység.
simmering73
A nemzet csótánya voltál. Most meg nemzethy csótány vagy. Érzed a különbséget?
Nessy
@Pegero: Szegénykém! Rémálmaid lehetnek, ha én jutottam eszedbe! :-)))))
Egy buksi simogatást kapsz virtuálisan! :-))
Cicamama55
Én soha nem kedveltem Ferót. Sem mint énekest, sem a harsány megnyilvánulásai miatt számomra ő elviselhetetlen. Lassan már a csapból is az ő hangja harsog.
ómió
@Eladott Ország: De "gyűjtéseid" az Athina Híradó mocskaiból, hazudozásaiból, látom, vannak! Dugd fel őket magadnak! Veled "szinvonálkonform" mindegyik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.