Látta benne, hogy minden megvan ahhoz, hogy az új Lukács Laci legyen.

Siklósi Örs, az AWS 29 éves énekese február 5-én hunyt el leukémia miatt, halála nemcsak a közönséget, de a zenészszakmát is mélyen megrázta, egyként nyilvánítottak részvétet Siklósi elhunyta kapcsán. 

Óriási tehetségnek tartotta Siklósi Örsöt a Tankcsapda dobosa

Fotó, címlapkép: Facebook/AWS

A Blikknek a Tankcsapda dobosa, Fejes Tamás nyilatkozott, a zenekar ugyanis jóban volt az AWS csapatával, korábban egy vetélkedő kapcsán arra biztatták saját közönségüket, hogy szavazzanak a zenekarra, de közös turnét is szerveztek.

A zenekartól tudtam, hogy Örs beteg, de már készül a visszatérésre, ezért is döbbentem meg, hogy meghalt. Ehhez nem kívánok többet hozzátenni, azt gondolom, ez a közeli hozzátartozókra tartozik. (...)

Siklósi Örsben láttuk a lehetőséget, hogy ő legyen az új Lukács. A karizmájával, az előadásával kiemelkedett az átlagból. Kirobbanó tehetség volt, minden megvolt benne, hogy rocksztár legyen. Fájó a távozása, itt hagyott egy csomó tehetséges zenészt. Ha a zenekar tagjai segítségre szorulnak, készséggel támogatjuk őket, hogy ebből a nehéz helyzetből fel tudjanak állni

- mondta el a lapnak Fejes Tamás dobos.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.