Március végéig szervezi és szerkeszti a rovatát, és a jövőben vendégszerzőként publikál a lap hasábjain.

Hont a 444-nek azt mondta, hogy ő akart eljönni, mert elfáradt, annak ellenére, hogy állítása szerint kifejezetten marasztalták.

A publicista szerint a távozása annyira érzékenyen érintett több kollégáját, hogy volt, aki sírva fakadt a hír hallatán

Hont azt mondta, hogy az elfáradása és nem valamilyen állásajánlat miatt távozott.

Eszem ágában sincs az Indexhez menni

- szögezte le.

Azt közben ő sem tagadta, hogy korábban voltak konfliktusai a lapon belül, de például határozottan cáfolta, hogy Seres László január elején, a Capitolium elfoglalása előtt nem sokkal közölt, a Black Lives Matter mozgalmat élesen kritizáló és Mao kommunista hadseregéhez hasonlító publicisztikája lett volna a távozás oka.

Hont úgy látja, hogy sikeres rovatvezető volt – szerkesztői munkáját a “sikertörténet” szóval jellemezte – hiszen a publicisztikai rovat az ő vezetésével rentábilisan működött. Ezzel arra célzott, hogy az előfizetős rendszerben az általa szerkesztett és részben írt cikkek sok fizető olvasót hoztak a HVG-nek.

Hont szerint a távozásában nem volt szerepe annak, hogy nyíltan kritizálta a járvány miatti korlátozásokat, mert mint mondta, a HVG-be a témáról kiegyensúlyozott cikkeket írt és a lap meghatározó figurái szerinte inkább vele értenek egyet a kérdésben. De arról is beszélt, hogy a „Haszán Zoltán-féle paráztatás” annyira idegesíti, hogy attól néha „lángszórót tudna ragadni”. (Hont kollégánk azon cikkeit minősítette így, amikben a járvány halálozási- és egyéb statisztikáit elemzi annak kitörése óta.)

A kérdésre, hogy valóban fog-e írni publicisztikákat a továbbiakban a HVG-re, azt válaszolta:

Meglátjuk, hogy lesz-e ihletem.

Forrás:444
Kép:ATV

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
ez a faszi olyan mint győzike...sehonnan nem lehet elzavarni...

...persze érthető... biztosra veszi, hogy nincs okosabb ember tőle, csak az irigyei gáncsoskodnak...
NKF
Most akkor sírjunk vagy mit tegyünk?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.