A Magyar Hangnak adott interjút Lovasi András, aki többek között beszélt a raktárkoncertekről, Pataky Attiláról, az SZFE-ről és a NER-ről.

Lovasi András: "Remélem, megérem a bukásukat"
Fotó: Facebook/Lovasi András

A 444 szemléjéből kiderül, hogy Lovasi a vendéglátóhelyek nyitvatartását korlátozó intézkedésekkel kapcsolatban azt gondolja,

nem biztos, hogy a NER szája íze ellen van az, ami most történik ezekkel a családi vállalkozásokkal és a fesztiváliparban működő cégekkel. Könnyebb lesz szemezgetni közülük.

A zenész a raktárkoncertek kapcsán a Magyar Hangnak elmondta, hogy „egy hónapnyi jövedelmet jelentett, de csakis egy szűkebb elitkörnek”, de megfogalmazása szerint

a cél valójában az volt, hogy feltőkésítsék az Antenna Hungária körüli hang-, fény- és színpadtechnikát szolgáltató állami cégcsoportot.

Az egykori Kispál és a Borz, valamint a Kiscsillag együttes frontembere szerint minden célzott segítség csak növeli a szakadékot a NER-kompatibilis és nem NER-ista zenészek, zenekarok és piaci szereplők között, ami még annál is nagyobb kárt okoz, mint a járvány miatti leállás.

Ezért inkább az egész iparág felállását segítő kedvezményrendszer kellene, amely egyformán jó mindenkinek, ilyen például az áfacsökkentés, járulékcsökkentés.

Lovasi szerint „érdemes végignézni az oroszországi történéseket, mert tíz év lemaradással követjük őket, de gyorsulunk”, majd hozzátette, úgy gondolja, „a social media tavasszal várható szabályozása lesz a következő lépés, ezzel párhuzamosan a maradék egyetemi, közösségi helyek, fórumok beszántása”.

A pesti színházi világot az SZFE annektálásával lassú haldoklásra ítélte Orbán

– tette hozzá Lovasi.

A kérdésre, hogy kire gondolt, amikor arról írt, hogy „vicces és szánalmas is, ahogy a Kádár-korban nagyot futó popművészek újra megtalálták az igazodási pontot, amikor hódolatukról biztosítják Orbánt”, Lovasi azt válaszolta, Szikora Róbertre és Pataky Attilára.

Így hirtelen ők jutottak eszembe, mert mostanában ők szeretik a leghangosabban Orbánt meg a rendszert, de ne áltassuk magunkat, a ma rendszeresen szereplő előadóknak vagy a menedzsmentjüknek kivétel nélkül van valami személyes kötődése, elköteleződése a NER felé, ha öreg, ha fiatal

- fogalmazott a zenész.

Beszélt arról is, hogy „ha választás lesz, még az is lehet, hogy listán nem a Kétfarkúakra szavaz, mert hátha számít az az egy szavazat is”. Mert „hiába vannak ellenérzései” az „nem mérhető azzal a permanens nyomasztó érzéssel, hogy mit jelent a NER-ben élni”.

Remélem, megérem a bukásukat. Nem egy választási vereségre gondolok, hanem hogy a nagy mű, a NER, alaptörvényestül, holdudvarostul, mindenestül úgy megy a kukába, mint nemrég az alaptörvény szerzője

– mondta Lovasi, aki a végén úgy fogalmazott:

A végén azoknak se lesz jó, akik a hab tetején vannak, mert ezekben a rendszerekben mindenhol rossz. Pont, mint a pokolban

Forrás: Magyar Hang, 444, 24.hu

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Annyira egyetértek, hogy akár én is mondhattam volna. Az egészet, úgy, ahogy elhangzott.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
A "proletariátus" mind ebben "reménykedik"!
Nyírfa
Annyira egyetértek, hogy akár én is mondhattam volna. Az egészet, úgy, ahogy elhangzott.
csak úgy....
"A végén azoknak se lesz jó, akik a hab tetején vannak, mert ezekben a rendszerekben mindenhol rossz. Pont, mint a pokolban"
ómió
@csak úgy...: Erre vagy kíváncsi? És olyan messze vagy önmagadtól, hogy ezt még magadtól se vagy képes megkérdezni? Pedig az autentikus válasz benned van, ne sumizz!
ómió
@relatív: Előbb rád vonatkozóan tisztázd ezt önmagaddal!
relatív
@ómió: Hozzád semmi közöm, ezt rögzíthetem IS, ha akarod !
csak úgy....
@ómió: te egy szellemi putris,@KEZ: estü ,mindenestü.
Nyírfa
@Horizont: 16.28

" Pont mint a Pokolban"
A nevezettek már ott vannak.
Nyírfa
@Horizont: Halljuk az óbégatásukat, úgy tűnik, nem esik jól nekik , amit egyébként nekünk főztek ki.
Ez van, majd tanulnak a saját kárukon. Ha tanulnak.
Nyírfa
@Horizont: Én is. Néztem ki a fejemből, hogy mi van itt. Tegnap még éljen Kádár, ma meg vesszenek a kommunisták. Én akkor kiábrándultam a népünkből, és ez csak egyre rosszabb lesz.
csak úgy....
@Nyírfa: a magyarok szeretnek éljenezni ! ezért is gyülöltem a május elsejéket,mert ott muszályból éljenzett a "többség", ugyan úgy mint most..
Clavigo
@Shikari: Nem vagy te akkora penge,,hogy " Bandikám"- ozzál,,,oláh... Maradjál ki ebből,,román buckalakó..
ómió
@relatív: De akkor miért is kezdtél el "foglalkozni" velem?
ómió
@csak úgy...: Ezt bolsi "szellemi putris" mivoltodban hazudnád rám!? Aha!
voltmárjobbis
"Remélem, megérem a bukásukat. Nem egy választási vereségre gondolok,"
Hanem mire? Ez is egy nagyfasz.
Gyurka80
@Horizont: Aki nem ért veled egyet pokolba vele? Ez lenne ha ti győznétek, kösz ebből nem kérünk!
Gyurka80
Lovasi nem vagy te olyan népszerű, mint akiket említettél. Vedd már észre csak egy szűk kör kíváncsi rád. Saját magaddal foglalkozzál te már megbuktál !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.