Havas Henrik szerint a rádió is tehet arról, hogy elvesztette frekvenciáját – írja a Mandiner.

Havas Henrik is elmondta véleményét a Klubrádió ügyéről a Nemzeti TV-n futó műsorában – számolt be a Mandiner. A lap azt írja, Karácsony Gergely főpolgármester arról beszélt, hogy „minden nemzetközi és belföldi erőnket vessük be azért, hogy a rádió visszakapja a tényleg jogtipró módon elvett frekvenciáját”, az Európai Parlament napirendre is tűzte a kérdést, így márciusi plenáris ülésén a magyar és a lengyel média helyzetét is megvitatja.

Na, de ba...meg! Vannak határidők! Itt valaki mulasztott: nem küldte el időben azt, amit el kellett volna, így a Médiatanács kapott az alkalmon!

– mondta a Klubrádió kapcsán Havas Henrik.

Arató úr! Itt valaki trehany volt!

– tette hozzá Havas a Klubrádió vezetőjének címezve.

Önmagában borzasztó, hogy elhallgat a rádió, mert normális ember az autójában mit hallgatott? Klubrádiót!

- hangsúlyozta ugyanakkor a műsorvezető.

Havas kiemelte:

Nekem fáj, hogy elnémul a Klubrádió, én mindig ezt hallgatom az autóban

Éjfélkor a Klubrádiónak kell lekapcsolnia saját magát

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, kacifántos jogi hercehurca után kedden dőlt el végleg, hogy a Klubrádiónak vasárnap éjfélkor be kell fejeznie rádiószolgáltatását a Budapest FM 92,9 MHz-es frekvencián. A Fővárosi Törvényszék ekkor utasította el a csatorna keresetét a frekvenciajogosultság ügyében, a döntésre reagáló Arató András, a Klubrádió elnöke és többségi tulajdonosa szerint így legjobb esetben is májusban térhet vissza a rádió az éterbe.

A HVG emlékeztet, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavaly szeptemberben jelentette be, hogy ismételt jogsértés miatt nem újítja meg a Klubrádió frekvenciaengedélyét, arra hivatkozva, hogy a rádió 365 napon belül kétszer is megsértette ugyanazt a jogszabályi előírást. Szerintük függetlenül a jogsértés súlyosságától a törvény nem ad mérlegelési lehetőséget az NMHH Médiatanácsának: ha a rádió jogsértéssel működött, kizárt a hosszabbítási kérelem kedvező elbírálása. Arra hivatkoztak: a rádió nincs elzárva attól, hogy sikeres pályázati részvétel után tovább szóljon ugyanazon a frekvencián, vagy akár elinduljon egy másik frekvenciára kiírt pályázaton.

A Klubrádió vezetősége szerint azonban a médiatanács jogtalanul, diszkriminatív módon járt el, Stock Richárd vezérigazgató pedig egyértelművé tette, hogy tovább fognak harcolni a frekvenciáért.

Közben vasárnap este összegyűltek a munkatársak a Klubrádió óbudai stúdiójában, együtt várják az éjfélt.

Forrás: Mandiner, HVG

Címlapkép: YouTube

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@Gyurka80: Hahaha! Ne igyal tobb fagyallos kannast, te szerencsetlen! Erted is azt, anmit olvasol, vagy csak ott tartasz meg, hogy "Ur ir"? Igen, megkezdik a koalicios targyalasokat EGYMASSAL, az ellenzeki osszefogason BELUL, vagyis megbeszelik, hogy melyik part miben lenne eros, hol , melyik partban vannak az adott teruletre szakemberek! Most kiskoalicio mukodik, ami csak a neveben az - mert a kdnp gyakorlatilag nem letezik, csak a par ven fasz, aki adta a nevet ehhez a mocsokhoz, felaldozva meg a koroszteny hitet is. (Mert ha mar a keresztenyseget nezzuk, akkor mindjart ott a Tizparancsolat aminek nem minden pontjat tartja be a kdnp).
Ha az ellenzeki osszefogas jutna hatalomra, akkor az HATPARTI koaliciot jelent, ahol EGYEZTETNI kell az elso pillanattol.
Latod, ilyen hulye vagy, azt hitted, hogy majd az ellenzek nehezen megnyeri a valasztast, es masnap leul a fidesszel koaliciot alkotni? Tenyleg ilyen hulye vagy?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jesz
Arató avaros magyaráztba kezdett..ehhez nagyon ragaszkodik, egyben belengette, hogy újabb gyűjtést szerveznek...jól sikerült az előző, annyi pénzt sosem láttak..mindjárt volt jutalom is.
Méghogy Havas klubrádiót hallgat? Szerintem a kocsiban is az asszony intelmeit hallgatja a kurvázás veszélyeiről...
Gyurka80
@Horizont: Nem azt kell megtalálni amit küldtem, hanem magadtól idióta.
Gyurka80
@Horizont: Azt én találtam meg nem te! Magadtól nem ment.Nem az a lényeg mikor mondta, hanem hogy mondta lütyő!
Gyurka80
@karma1: Értelmezési problémád van! Hol írtam ilyet "masnap leul a fidesszel koaliciot alkotni"? Új-zélanból ilyen h@leséget tudnak írni?
Gyurka80
@Horizont: Az,hogy nem tudsz értelmezni egy mondatot!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.