Összegyűltek a munkatársak a Klubrádió óbudai stúdiójában, együtt várják az éjfélt, amikor a csatorna analóg sugárzása megszűnik az eddig ismert módon, a Budapest FM 92,9 MHz-es frekvencián. A szerintük jogszerűtlen bírósági döntést maguknak kell végrehajtaniuk, szó szerint lekapcsolják saját adásukat.

A sajátos szilveszterre hajazó utolsó vasárnapon a műsorvezetők és a hallgatók a műsorokban nosztalgiázva búcsúztatták az ismerős csatornájukat – számolt be a HVG.

Fenn marad éjfélig, és elsírja magát, mikor elhallgat az adás

– mint egy fordított szilveszterre, így készül a Klubrádió elnémulásának vasárnap éjféli pillanatára a 76 éves Jutka néni.

Régóta „a világ összes nagy eseményét” ezen a csatornán keresztül élte meg, így ha ez nem lesz, „itt maradok a szobában, mint egy virág” – mondta az élő adásban vasárnap délután.

A stúdióban együtt várják az éjfélt

A rádió Bokor utcai stúdiójában ma óriási élet volt: sorra jöttek be az itt dolgozó rádiósok, szerkesztők, más munkatársak, sőt, korábban itt dolgozó kollégák is beugrottak – számolt be a HVG.

Éjfélkor nekik maguknak kell végrehajtani az ítéletet, amivel nem értenek egyet, a gyakorlatban ugyanis nem megszűnik a sugárzás, hanem egyszerre két helyen is nekik maguknak kell szó szerint lekapcsolniuk az adásukat

- tudta meg a lap Stock Richárdtól, a Klubrádió vezérigazgatójától.

Ez pont olyan, mintha az akasztásra ítéltnek kellene felkötnie saját magát

- jegyezte meg a lapnak Bálint Judit, a közéleti szerkesztőség vezetője. Pataki Gábor főszerkesztő mindezt ahhoz hasonlította,

mint ha egy betegnek kellene kikapcsolnia az életét biztosító gépeket.

Forrás: HVG

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@bencemacska: Normálisan, kulturáltan búcsúztak.Éjfélkor felhangzottak Orbán nem oly régen elhangzott szavai: " Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elnémítsuk azokat..." és utána néma csend.
ómió
Na! Már a "független bírósággal" is vannak "efftársi gondok"?
bencemacska
@Nessy: ma, 08:37
Hallgattam én is.
11 óra után NET-re kapcsoltam, hogy rögtön halljam, jó helyen vagyok-e. Reggel hatkor meg a telefonomon kerestem meg.
De nem az igazi. Még dolgozni kell rajta!
bencemacska
@adrenalink: ma, 06:58
Te hiányoztál az iskolából, mikor az együttérzésről volt szó.
És egy tüntetésen sem láttalak!
adrenalink
@bencemacska: Nem emlékszem, hogy amikor kb 10 évvel ezelőtt 18 megyében lekapcsolták a klubrádiót, az 1 db Pest megye szolidáris lett volna...
Idétlen tüntetéseknek, ami sokszor csak arról szólt, hogy ordibáljunk egy "Orbán takarodj"-ot nem látom értelmét.
bencemacska
@adrenalink: Nem is ismered a témát. Nem volt sohasem mond a 19 megyében fogható a 95.3!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.