Bari Laci nyerte Féltelek című dalával A Dal 2021 negyedik, utolsó válogatóját szombaton.

A Duna Televízióban sugárzott műsorban tíz előadó és dal hangzott el, közülük a zsűri juttatott tovább négyet az elődöntőbe.

Bari Laci 37 pontot kapott a produkciójára, mögötte a Kaukázus az Egyetlen szó című dallal végzett másodikként 36 ponttal. A harmadik helyen holtversenyben, 34-34 ponttal jutott tovább az elődöntőbe Radics Gigi az Egy vagy velem című dallal és Süle Zsolt a Befúj című szerzeménnyel.

Az ötödik továbbjutót a közönség választotta ki szavazataival, a legtöbb voksot a Down For Whatever és a Zuhanás című dal kapta, amely szintén bekerült az elődöntőbe.

A dalokat Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; valamint a zsűriben idén először helyet foglaló Ferenczi György Artisjus- és kétszeres eMeRTon-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezte és pontozta.

A műsor extra fellépőjeként a Republic és Bagossy Norbert produkcióját láthatták a tévénézők.

A Dal 2021 két műsorvezetője Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie, velük kereshetik együtt a nézők az év magyar slágerét. Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2021 honlapján – adal.hu –, valamint a műsor Facebook- és Instagram-oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.