A modell fél év után összeköltözik új szerelmével, mert szerinte már nem tartható, hogy nem tudja, melyikük lakásában van egy-egy holmija.

A Blikk cikke szerint miután tavaly nyáron véget ért házassága, még szeptemberben el is érte a szerelem, ugyanis azóta óta alkot egy párt Weisz Fanni siket modell és Bókay Gergő, akik most arra a döntésre jutottak – így közel fél év után –, hogy összeköltöznek. 

Nagy döntés hozott Weisz Fanni

Fotó, címlapkép: Facebook/Weisz Fanni

Nem tartom korainak a közös otthont, hiszen nagyon sok időt töltünk együtt és az az állapot, hogy néha nem tudom, mikor hol van egy-egy ruhám vagy cipőm, már nem kényelmes. Úgy érzem, a kapcsolatunk elérkezett arra a pontra, hogy magasabb szintre emeljük (...) Gerivel sokat beszélgetünk, ugyanúgy gondolkozunk az életről és a család fontosságáról, a bizalomról és az összetartozásról

- mesélte el a lapnak a modell. 

Weisz Fanni azt is megsúgta, hogy milyen elképzeléseik vannak a közös lakást illetően.

Fontos volt, hogy tágas legyen, mert szeretem a nagy, világos tereket, és az is sokat számított, hogy hangulatos legyen a lakás (...) A bútorvásárlás, a kiegészítők keresgélése feladja a leckét, az biztos, mégis nagyon izgalmas időszak ez. Jó, hogy Gergővel az ízlésünk is megegyezik, így nem is volt vita semmiben, mindketten fehér falakat akarunk, színes kiegészítőkkel.

A közös lakás-projekt annyira jól halad, hogy a tervek szerint egy hónap múlva már be is költözhetnek, ám addig még sok a tennivaló. A modell a Blikknek elmondta, kedvese nem engedi, hogy cipekedjen, neki ilyenkor egyetlen dolga van, hogy kinyissa az ajtókat. Még a dobozok be- és kipakolásában is segít neki a párja. 

A mi kapcsolatunkban a férfi a férfi, a nő pedig a nő

- sommázta a helyzetet Weisz Fanni.

Forrás: Blikk

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
A kovid és a gazdasági visszaesés után végre egy jó hír.
verőce21
Úgy hallottam, párt cseréltek valamelyik VV lánnyal...
Talán N. Anikóval...?
Yoda69
"A mi kapcsolatunkban a férfi a férfi, a nő pedig a nő"
Biztos?
Elnezve a NER-tarsakat ez nem egeszen egyertelmu.
A sok pedofil, asszonyvero, buzi, narkos es korrupt hazaarulo kozott mar nehez eligazodni.
1984
Hiába szabályos az arca, valami nem stimmel ezzel a nővel...
sokanvagyunk
"...nem tudom, mikor hol van egy-egy ruhám vagy cipőm..." - ez már komoly indok, tartsd egy helyen őket, mert szakításkor is jól jöhet ha tudod, a cuccod épp hol van.
Yoda69
@1984: Süket. Igaz saját hibáján kívül

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.