A 74 éves nő miután rosszul lett vezetés közben gyorsan leparkolt egy kereszteződés után. Ebben az állapotban nem tudott arra koncentrálni, hogy szabályosan parkolja le autóját. Meg is lett az eredménye: míg őt mentő szállította a kórházba, a közterület-felügyelők 15 ezer forintra megbüntették, mert parkolásakor nem tartotta be az ötméteres távolságot a kereszteződés után.

A nő január 22-én éppen a körzeti orvosához tartott, amikor nyomni kezdett a mellkasa, zsibbadt a karja és olyan érzése volt, mintha kést vágtak volna a hátába. Azonnal tudta, hogy nagy a baj, de összeszedte minden erejét és autójával megállt egy kereszteződés után, hiszen csak az lebegett a szeme előtt, hogy mentse a mellette ülő, fogyatékossággal élő fia és saját, illetve a többi autós életét – írja a Blikk

Gyorsan leparkolt a következő kereszteződés után, majd kiderült, hogy infarktusa volt. Kijöttek érte a mentők és kórházba szállították, ezalatt viszont 15 ezer forintra büntették őt a közterület-felügyelők, mert tilosban parkolt (nem tartotta be az ötméteres távolságot a kereszteződés után).

A nőnek a történtek ellenére sem engedték el a büntetését, erről a Blikknek beszélt.

Érthető, hogy megbüntettek, hiszen nem tudhatták, hogy mi történt. Ugyanakkor felháborítónak tartom, ahogyan beszéltek velem a közterületesek

– mondta a Blikknek a már otthonában lábadozó Katalin, akinek nem engedték el a büntetést a történtek ellenére sem.

Először azt mondták, hogy vigyem be a zárójelentést és a háziorvostól egy igazolást, illetve írjak egy kérvényt, hogy engedjék el a büntetést. Amikor ez meglett, kioktattak, hogy márpedig ezt a büntetést ki kell perkálni, mert amit ők kiszabnak, azt ki kell fizetni, fordulhatok én akár az államelnökhöz is. Ezután a férfi – mint kiderült, ő tette az autómra a büntetést – feletteséhez fordultam. Azt kértem, hogy vizsgálják ki az ügyet és együtt hallgassuk vissza a hangfelvételt is, de ez sem történt meg

– mondta az asszony, aki, amint tudott, intézkedett, hogy az autóját elvigyék a helyszínről.

Az ügyben az illetékes VI. kerületi Terézváros Önkormányzat Közterület-felügyelet a lappal közölte, hogy a méltányosságot a rendőrség ítélheti meg, jogszabály alapján, a közterület-felügyelet munkatársai nem mérlegelhetnek. A lapnak nyilatkozó jogász szerint mivel a szabálytalan parkolás nem objektív felelősség, ezért a nő esetében figyelembe kellene venni a körülményeket.

Forrás: Blikk

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kolnidre
A magyar hatósági emberek nemcsak ostobák,hanem gonoszak is
Pokróc
Fejezzék be az autósbasztatást ami 60 éve megy folyamatosan . Töröljék a jogtalan bírságokat ,szüntessék meg az eltúlzott büntetéseket ,szereljék le a bigbraderes kamerákat ,rostálják ki a bunkó köztereseket és a parasztrendőröket . Ezt kérjük !
Magyar Autósérdekvédelemi TT KT VS SC ..
Nessy
@justhpeter: Fideszes politikus lett volna, ki sem szablyák a büntetést. Mindent félretéve, szégyellheti magát a közterületes is, meg a rendőrség is, hogy ennyi emberség nem volt bennük. Jobb lett volna, ha összetör pár kocsit, mielőtt megáll?
kolnidre
A magyar hatósági emberek nemcsak ostobák,hanem gonoszak is
namihami
A tanulság? Ilyen esetben jobb, ha meghalsz. Akkor majd utánad küldenek egy Közteres munkatársat, hogy beszedje a büntetéspénzt.
(az ember esze megáll és egyhelyben toporzékol)
Eladott Ország
"Az jó hírért-névért s az szép tisztességért
õk mindent hátra hadnak,
Emberségrõl példát, vitézségrõl formát
mindeneknek õk adnak,"
( Balassi Bálint - Egy katonaének.)
Persze a szabálytalan fideszes parkolók esetén a névsort leadják, nehogy megbüntessék. A fideszes Selmeczi Gabriella egy német rendszámú X7-es BMW terepjáróval parkolt le keresztben a képviselői irodaház előtt, elfoglalva 3 helyet. A rendhagyó parkolási módon túl persze az is érdekes, hogy egy képviselő miért jár a parlamentbe német rendszámú autóval.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.