Pécsi Ildikó, a Kossuth-díjas színművésznő, aki korának vitathatatlanul egyik leglegendásabb színésze, ám élete során többször is választani kényszerült a szakma és az alkohol között – írja a Bors. 

Drámai titokra derült fény: Pécsi Ildikó fényes karrierje majdnem az ital martalékává vált – ezért nyúlt többször a pohárhoz a legendás színésznő

Foto: YouTube / ATV Magyarország

Először 1962-ben mikor a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, ismert meg egy cseh zeneszerzőt, akivel már a házasság is szóba került, ám a férfi nem sokkal később megbetegedett, majd meghalt.

Rendkívül megviselték a történtek, inni kezdett, magába fordult és nem törődött semmivel. egyszer például az egyik előadás közben fogta magát, és hazament. Nem érdekelte a színház, sem a szerepek.

Másnap, amikor az igazgató, Nógrádi Róbert beszélgetésre invitálta, azonnal megivott öt konyakot. A direktor ott helyben közölte vele, csak akkor kap főszerepet, ha abbahagyja az ivást, ha viszont tovább folytatja ezt az életmódot, kirúgják.

- mondta fogadott fia, L. Péterfi Csaba a Sorry! magazinnak.

Ekkor szerencsére a művésznőt megmentették a rendező szavai. Viszont Pécs után, mikor a Vígszínházhoz szegődött a megfelelési kényszer és az új környezet újra a szakadék szélére sodorta- írja a Bors

Azt érezte, hogy elnyomják, nem tud felnőni a többiekhez. Bár Ruttkai Éva próbált neki segíteni, mellette is csak egy gyenge, rossz színésznőnek tartotta magát. Ildikó bánatában többször is az italhoz nyúlt, ami rontott a játékán. A Vígszínház akkori igazgatója, Várkonyi Zoltán egy idő után megelégelte mindezt és választás elé állította: vagy összeszedi magát, vagy végleg abbahagyja a színészkedést.

- árulta el Csaba, aki állítja, hogy a színművésznőt, többek közt, az életébe betoppanó Szűcs Lajos mentette meg, aki rengeteg boldogságot hozott és szerelmet adott a tavaly elhunyt színésznőnek. 

Forrás: Bors

Címlapkép:  YouTube / ATV Magyarország

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ágimami
Nagyon ocsmány dolognak tartom, hogy halála után ilyeneket tálal ki a fogadott fia!!!

Megjegyzem, valamikor nagyon szerettem Pécsi Ildikót, de kiábrándultam belőle ahogy évek óta csak a harc és a mocskolódás, gyűlölködés ment közte és a menye között, pedig eleinte állítólag nagyon szerette. Ráadásul az unokája sem számított neki, ami számomra felfoghatatlan!
namihami
Érdemes volt fiának fogadni. Van még valami, amivel utólag is bekenheti?
Vagy esetleg az örökséget kevesli?
1984
Legalább a halála után hagyd már békén!

Bors - ezek nem emberek, hanem állatok!
1984
Soha nem vetemednék arra, hogy Bors-ot olvassak!
Katalina62
@ágimami: ez nyílttitok volt Pécsi Ildikó maga őszintén nyilatkozott róla 20, vagy 30 talán több év is! Pontosan nem tudom, de egy beszélgetésben ő maga beszélt erről!
Gazella
Halottról vagy jó vagy semmit!!! Pont.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.