Életének 92. évében csütörtökön elhunyt Palcsó Sándor kétszeres Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház örökös tagja – közölte a dalszínház csütörtökön az MTI-vel.

92 éves korában elhunyt Palcsó Sándor Liszt-díjas operaénekes

Fotó: erdmost.hu

A tájékoztatás szerint Palcsó Sándor búcsúztatásáról később intézkednek.

A karaktertenor 1929-ben született Pécsett, énektanulmányait a Honvéd Művészegyüttes kariskolájában végezte Kis István és Érsek Mária tanítványaként, 1952 és 1957 között a Honvéd Művészegyüttes Férfikarának szólistája volt.

Az Operában 1957-ben mutatkozott be Parpignol szerepével Puccini Bohéméletében, ezt követően az intézmény sokoldalú művésze lett, aki több mint 70 opera tenorszerepét alakította.

A közönség főként Mozart, Erkel, Verdi, Wagner, Puccini és Richard Strauss műveiben láthatta. Jelentős orosz és 20. századi magyar repertoárral is rendelkezett, valamint szerepelt Mihály András, Szokolay Sándor, Petrovics Emil és Ránki György szerzeményeinek ősbemutatóján is.

Palcsó Sándor magyarországi karrierje mellett rendszeresen fellépett Európa több országának – az Egyesült Királyság, Olaszország, Franciaország, Ausztria, Németország, Svédország, Norvégia, Dánia és Bulgária – színpadain is. Hangját és alakításait rádió- és televíziófelvételek őrzik, a Magyar Rádió hangtárában több mint 140 opera, operett és népdal felvétele található a szereplésével, a Zenés TV Színház című sorozatban pedig 15 filmben működött közre.

Forrás: MTI

Címlapkép: erdmost.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Katalina62
Nyugodjék békében! Csodás hangú tehetséges művész volt!
Horizont
Nyugodjon békében.Szép kort élt meg és tartalmasan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.