Egyszerre régi és egyszerre új.

1990-ben készült felvételek kerültek elő a Mariahilfe! zenekartól

A covid sokakból kihozta, hogy rendezgesse az archívumát: Bihari Balázs is az elmúlt időszakot részben ezzel töltötte, hiszen amellett, hogy 2020-ban új Hippikiller-lemezt jelentetett meg Deleted Pictures, illetve év végén egy kétszámos single-t Ride On címmel, volt kollégáival újraélesztette a 2002-ben megszűnt Wanted magazint podcast formájában, felkerült a teljes archívum az Arcanum adatbázisába, a fanzinkorszakról feltett az1991-es Hanghordo-Zoo kazettafanzint és restaurálva lett gyerekkori zenekara, a MariaHilfe! single-je Fekete Lyuk '89 címmel.

És most az archiválás most egy újabb állomásához érkezett.

- A Nyugati lányokat 1988 novemberében játszottam el először egy Zsámbék Cityben tartott gólyabálon a méltán ismeretlen Dandy and the Vulcan Brothersszel, ahol én voltam az egyik gitáros – meséli BB. – A nyolcvanas évek a hülye nevű zenekarok időszaka volt – máig kedvenc zenekarnevem a Halláskárosodás –, abban az évben egyszerre voltam a NeoDADAEaStben, a Méhes Balázzsal (Z'Art Osztály), Tisóczki Bélával (C'est la vie) és Artner Ivánnal (MariaHilfe!, NeoDADAEast, Kontroll Csoport, Új Nem, 2. Műsor, Kampec Dolores, Embersport, Flash stb.) közös Ködlámpa zenekarban, amely jellemzően nemhogy egy koncertet, de egy próbát sem ért meg, de volt egy Katarzis nevű alkalmi punkzenekar is, amely a Munkahelyi Légkör és a későbbi KISS-Miska/Timur Lenk tagjaiból állt, illetve Bródy János-szerű számokban kísértem a főhős Virág Marcit a Névtelen Nulla előtt. Szóval Dandy and the Vulcan Brothers. Ez a szám volt egyedül az enyém és annyira jól sikerült, hogy erre a számra alapozva, a tagok közül a billentyűs Pásztor Tomival, a basszusgitáros Kiss Lacival és Hajnóczy Csaba kölcsön dobgépével fuzionálva pár hónappal később, egészen pontosan 1989. április 16-án már az E-klubban debütáltunk MariaHilfe! néven.

Balázs 2020 novemberében restaurálta a MariaHilfe! első single-jét, amely 1989-ben készült a Fekete Lyuk stúdióban Gönczy Gábor segítségével, idén pedig elkezdte gatyába rázni az 1990 őszén, a Plankton stúdióban készült felvételeket, amelyekről egyébként hiányzik a Nyugati lányok.

- Érdekes, hogy amikor 1990 őszén stúdiózni kezdtünk a Plankton stúdióban, a Nyugati lányokat már kihagytam a felvételekből, noha ez volt a világsláger. Valószínűleg ekkor már nem a U2-ba meg a Missionbe voltam szerelmes, hanem Zappába, a tritónuszokba és a noise-rockba. ezért nagyvonalúan kihagytam, majd pár hónappal később elengedtem a zenekart is és 180 fokos fordulattal teljesen mást kezdtem csinálni. Most viszont, amikor restaurálni kezdtem az 1990-es felvételeket, hiányzott innen a Nyugati lányok, így a régi koncertfelvételek alapján, a covidra való tekintettel egyedül rekonstruáltam a dalt Gerdesits Faszi (dob) és Stranowski (vokál) segítségével, ugyanazokkal a hangszínekkel, ugyanazzal a hangszereléssel és szöveggel, ahogy anno előadtuk.

Itt lehet meghallgatni: 

MariaHilfe! – Nyugati lányok

A Nyugati lányokhoz hamarosan klip is készül, amely az 1990-es stúdiófelvételekkel együtt jelenik meg a tavasz-nyár során.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
""Itt lehet meghallgatni:
MariaHilfe! – Nyugati lányok""---lehet, de nem érdemes.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.