Kedd délelőtt sírva kereste a szavakat Nagy Feró, ugyanis megérkezett harmadik unokája.

Hatalmas a boldogság Nagy Feró családjában ugyanis 2700 grammal és 55 centivel tegnap megszületett kisebbik fia, Hunor második gyermeke. A boldog nagypapa a Borssal osztotta meg elsőként az örömét.

Már láthattam az újszülött unokámat

– mondta a Beatrice frontembere.

Ma ünnepli 75. születésnapját Nagy Feró. Isten éltesse! Melyik a kedvenc Beatrice-számod? (Fotó: ORIGO)

Közzétette: ORIGO – 2021. január 13., szerda

Nagyon vártuk őt, a Nimród Zalán nevet kapta. Viberen hívtak Hunorék kedden délelőtt, így az internet segítségével már láthattam is a gyönyörű csöppséget. Ahogy beszéltem hozzá, szerintem megismerte a hangomat, bár még csak fintorgott rám. Nagyon megható pillanat volt számomra, patakokban hullott a könnyem 

– tette hozzá.

Elmondhatatlanul boldog vagyok, alig várom, hogy hazaérkezzenek, mert sajnos a koronavírus-járvány miatt nem látogathatom meg őket a kórházban. Csak a fiamat engedték be, pedig az első gyermeküknél még bent is aludhatott a kis családjával. Most mindent felülírt a járvány, az új szabály szerint a szülés utáni szokásos 2-3 napra sem maradhatnak bent az anyukák újszülött babájukkal

– mesélte a Borsnak az izgatott nagypapa.

Forrás: borsonline.hu

Címlapkép. Facebook/Origo

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nezelodo
Feró mit szedsz, vagy iszol, hogy zokogsz az unokád születésekor? Én ujjongani szoktam ilyenkor! Vagy előre siratod, hogy a dakota Tündérországába született? Akkor megértelek.
istván irén
A nemzet csótánya helyett a fideszé a csótány marad
Eladott Ország
"Mindenesetre valahol, valamikor megindultak a memorizálandó nevek, mostanra elöntöttek mindent, mint a túltelítődött szennyvízcsatorna, amikor felhőszakadás után bugyogó gejzírként tör a magasba az a cucc, aminek történetesen ott lenne a helye, ahonnan feljött. Mindenféle kultúrharcosok szakadtak a nyakunkba. Pontosan akkor, amikor az engesztelhetetlenül félművelt, pitiáner takonygombócból valakit csináltunk, aztán a valakivé vergődött senki nem azt tűzte ki célul, hogy felnő a feladathoz, hanem azt találta ki, hogy lerángatja a saját szintjére mindazt, amit megérteni nem tud, nem is akar, nem is képes.Arra azért kíváncsi vagyok, hogy 4-5 év múlva ki tud majd nevet adni ezeknek a figuráknak. Már persze akkor, ha majd lesz még olyan, aki szokott olvasni, ha lesz olyasmi, amit lehet és érdemes is olvasni, ha lesz színház, ahová érdemes elmenni, ha lesz színművész, akit látni kell, ha lesz zenész, akit hallani akarunk. Ha nem lesz, az sem baj. Akkor megtanuljuk a neveket és megtekintjük Stefka István – Bayer Zsolt-díjas – dramatizált emlékrohamait a Nemzeti Színházban, Vágási Feri rendezésében, VV Mucika és BB Tökike főszereplésével, zeneszerző Mándoki, Nagy Feró énekkísérletét Mága Zoltán támasztja meg hegedűn és balalajkán, vokált rezeg Pataky Attila. Errefelé tartunk."
Önnek is joga van tudni hogyan kell szétnyalni egy diktátor seggét.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/68930196_665207127292531_7246311656072937472_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-3&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=82OtK753ZncAX-pSQwM&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=7e10b8d36f064aeb2d957a560225c987&oe=606D6486
1984
Még kétszer biztos, hogy fogsz sírni.

Most gondolj vissza az előéletedre (Beatrice), hogy akkor mit műveltél, te istentelen fé... csótány - Isten előtt azért fogsz majd sírni először
Nincs bocsánat neked - Isten előtt ekkor fogsz sírni másodszor és utoljára.
1984
A jó hír neked te kis-nagy pöcs Feró, hogy csak kétszer fogsz sírni Isten előtt az ítéletkor.
Szerintem ez egy nagyon jó hír a magadfajtáknak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.