Balázs Andi a LifeTV Bréking című műsorában mesélt a lehetőségről, ami az első nemzetközi filmes munkája lehetett volna írja a 24.hu.

Megkeresték, hogy szerepeljen egy francia-magyar koprodukcióban készülő filmben, amiben egy sztriptíztáncosnőt kellett volna alakítania.

Szexjelenetre kérték fel "Kasszás Erzsit", de nem vállalta
Kép:YouTube

A válogatási procedúra nélkül is megkapta volna a szerepet, mert a film készítői bevállalósnak tartották, és ezért szerintük passzolt volna hozzá a karakter.

Azonban amikor rákérdezett, miről van szó pontosabban, azt a választ kapta, hogy a filmben sztriptíztáncosnőt játszva egy súlyos szexjelenetre is fel kell készülnie. Végül úgy döntött, inkább kihagyja a lehetőséget, mert nem szerette volna az első nemzetközi szerepében rögtön tangában mutogatni magát.

A műsorvezető Demcsák Zsuzsa kérdésére azt mondta:

akkor sem vállalta volna el a szerepet, ha nincs a filmben szexjelenet, mert nem esett volna jól neki, hogy a rúdon táncolva mutogatja magát. A vetkőzéstől védte már meg színházbeli kollégáit is: volt olyan, hogy egy meg nem nevezett rendezőt neki kellett leállítania, mert az egy próbán ráparancsolt az egyik színésznőre, hogy vegye le a ruháit  ami láthatóan nem volt ínyére ennek a színésznőnek.

Balázs Andi ezt az anekdotát azzal zárta, hogy a szóban forgó kollégája azóta rendszeresen megköszöni neki az akkori kiállását.

Forrás:24.hu
Címlapkép:YouTube

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Biztos valamilyen módon a fogamzásgátláshoz kapcsolódó filmről volt szó.
volvós
A kulisszák mögött leveszi a bugyit ??? Persze orálhoz nem szükséges...
karma1
Pedig az lenne a szuper ferfi, akinek erre a nore folall... Na, azt megneznem kozelebbrol is, vajon mit szedhet?...:o)))))))))))))))))
Vagy vak lenne az illeto!
karma1
@Szeparepa2: Igazad lehet, hiszen lehet egy szexjelenet elrettento pelda is es komikus is, ahol inkabb szetrohogik a jelenetet...:)
Igen, tudom hogy a GYorgyi szinmuveszetit vegzett, de ez a PaDoDo nagyon jo talalmany volt anno...
Igen, egy szinesznonek barmit el kell tudni jatszania - en meg azt mondom, hogyha talalnak hozza egy olyan ferfit, aki el is tudja jatszani a hiteles szerelmest, akkor az megerdemli majd az Oscart...
Eladott Ország
Kaszás Erzsinek, Piroska szerepét kellet volna felajánlani, akkor a farkas nem ette volna meg a nagymamát, legfeljebb Bástya Béla elvtársat, a fidesz 33. évi szülinapján.
i.pinimg.com/originals/fc/18/3a/fc183a2cf8807425ab1462bfbb33a196.jpg
karma1
@Szeparepa2: Aranyom, ha en erre a nore nezek, es valaki kimondja a szot, hogy "szex" - a kettot meg egymashoz se tudom kotni, nemhogy egy pornofilmhez...:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.